Elhelyezték az Erkel Ferenc tér alapkövét kedden, Gyulán

2020. július 21. 17:31 | Gyemendi Réka

Kedden rendezték meg az Erkel Ferenc tér ünnepélyes alapkőletételét Gyulán.

A vendégeket elsőként Görgényi Ernő, Gyula polgármestere köszöntötte. A városvezető kiemelte: azért fontos ez az alkalom, mert egy olyan helyszínnek a felújítását kezdték meg - az Erkel Ferenc tér és a Százéves Cukrászda környezetének renoválását - , amely a turisták által leginkább látogatott helyszínek közé tartozik, valamint a város szimbólumai is egyben.

 

 

– Az Erkel tér nem újult meg akkor, amikor a város rehabilitációja történt 2008-ban és a munkálatokból kimaradt a Petőfi tér egy része is - a Református templom, a Református parókia és a Katolikus Iskola előtti részek. Mindezeket most pótolva, a Himnusz zeneszerzőjéhez, a nemzeti opera megteremtőjéhez méltó építészeti színvonalú felújítás történik meg – fogalmazott Görgényi Ernő, aki hozzátette, hogy lépésről lépésre, folyamatosan haladnak a városfejlesztési terveik megvalósításával.

Visszaemlékezett, hogy tavaly a felújított Szent Miklós parkot adták át, idén pedig az Erkel- és Petőfi tér következik. 

 

 

Kónya István alpolgármester, a Békés Megyei Önkormányzat Képviselő-testületének tanácsnoka összegezte Gyula városának vonatkozásában a 2014- és 2020 közötti programozási időszak európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának eredményeit, azokat, amelyek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) által nyújtott pénzügyi keretből lettek finanszírozva. 

Mint mondta, Gyula városa a saját szervezetével készítette elő, írta meg és a mai napig folyamatosan nyomon követi a TOP-os pályázatokat. 

– Gyula Város Önkormányzata húsz pályázatot nyert a TOP keretében; a Várfürdő Kft., a Gyulai Közüzemű Kft. valamint a Gyulasport Nonprofit Kft. pedig egyet-egyet. Ez azt jelenti, hogy huszonhárom pályázatból tizenhárom már létrejött, a többi pedig folyamatban van – ismertette. 

 

 

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő az alapkőletétel lényegére, jelentőségére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: mindez azért fontos, mert az utánunk következő évszázadokban élő kutatók munkáját könnyítjük meg, hiszen egy ilyen dokumentum minden lényeges adatot tartalmaz a beruházással kapcsolatban.

Végül az országgyűlési képviselő is azt hangsúlyozta, hogy az Erkel tér valóban egy szimbolikus területe a városnak, amely környezetében már szinte minden megújult az elmúlt években. 

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL