Elektromos kisautók a CsabaParkban – KRESZ alapképzés indulhat az óvodásoknak

2020. június 17. 18:53 | Hidvégi Dávid

Dudálnak, szirénáznak, zenélnek, de még motorhangot is kiadnak az új elektromos autók, amelyek az óvodások tanítására szerzett be Békéscsaba. A gyermekek a KRESZ alapjaival ismerkedhetnek meg még az általános iskola előtt. A szolgáltatás a CsabaParkban vehetik igényben a programba belépő óvodák.

Csütörtök délelőtt, még a szakadó eső előtt általános iskolások próbálhatták ki a város által beszerzett új elektromos autókat. A gyermekek több ismert márka replikáját vezethették a CsabaPark rendezvénycsarnoka mellett, amely egyedülálló lehetőség a környéken. Utóbbi tényt az egyik kislány is megjegyezte, aki eddig csak a családja nyaralása alkalmával ülhetett autóba.

– Nagyon örülök, mert már nagyon régen vezettem ilyen autót. Végre itt is van, ezért nem kell majd mindig a Balatonra menni, mert ott vezettem utoljára – vágta rá rögtön a kérdésünkre Diós Boris Dóra. Hozzátette: ha már igazi autóba ülhet, akkor ez a tudás a hasznára válik majd.

 

 

Az autók zenélni, dudálni, de még szirénázni is tudnak, illetve motorhangot adnak ki. Az elindításhoz meg kell nyomni a főkapcsolót, majd sebességbe lehet tenni, pontosabban előre vagy hátra lehet állítani a kart, attól függően, hogy a gyermek merre akar menni. Horváth László önkormányzati képviselő elmondta: céljuk az, hogy a gyerekek már óvodás korukban megtanulják az alapvető elsőbbségi szabályokat. A gépjárműoktatóként is dolgozó közlekedésbiztonsági szakember azt is hangsúlyozta, hogy már a választási kampányban is megígérték, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek majd erre.

Horváth László önkormányzati képviselő, közlekedésbiztonsági szakember

Horváth László önkormányzati képviselő, közlekedésbiztonsági szakember

– Ezt tulajdonképpen nevezhetjük az első lépésnek, amivel a kisebb korosztályt, elsősorban az óvodásokat oktathatjuk, hiszen az autók méretéből is ez adódik. Őket tereljük majd ebbe az irányba. Megpróbálunk minél több óvodát bevonni a programba és egy közlekedési alapképzésben részesíteni a gyerekeket – fogalmazott a képviselő.

 

 

A CsabaPark fejlesztése már a harmadik fázisában jár, a Zöld város kialakítása című projekt részeként vásárolták meg az autókat. Minden járműhöz egy távirányító is jár, amelynek köszönhetően a szülő azonnal át tudja venni az irányítást, ha a gyermeke problémába ütközik.

– Ezekre az autókra nagyon vigyázniuk kell. Tíz, tizenkétórás töltés megengedett, ellenben leéghetnek az autók. Aktív üzemidőben körülbelül öt-hat órát bírnak ki. Tíz autót vásároltunk, hogy bővítsük a CsabaPark szolgáltatásának minőségét. Azt gondolom, hasznos dolog lehet a gyermekeknek, hogy megtanulják az alapvető szabályokat – emelte ki a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. projektmenedzsere, Vass Csaba.

A gyermekek most csak tesztjelleggel próbálhatták ki az autókat. A végleges KRESZ-pálya a rendezvénycsarnokban lesz, így időjárástól függetlenül használhatják majd az óvodások.

 

Galéria

További programok »

FEL