Elekiek világtalálkozója a város 300 éves újratelepítésének tiszteletére

2024. augusztus 3. 16:55 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Augusztus első hétvégéjén rendezik meg az Elekiek 16. Világtalálkozóját, amelyet a Békés vármegyei város újratelepítésének 300. évfordulója előtt tisztelegve szerveztek meg.

Pénteken délután a hagyományos felvonulással kezdődött a rendezvény, a megnyitó ünnepséget azonban elmosta az eső. 

A négynapos eseményen a kultúráért felelős államtitkár is köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Závogyán Magdolna hangsúlyozta: Magyarország, a Kárpát-medence az a közeg, ahol a 12 nemzetiségbe bizonyította, hogy milyen szépen tud akár kultúrájában, akár közösségében együtt élni.

 

Závogyán Magdolna, kultúráért felelős államtitkár és Szelezsán György, Elek polgármestere a felvonuláson (Fotó: MTI / Lehoczky Péter)

 

– Ennek ékes példája Békés vármegye, ahol 6 nemzetiség él együtt közel 300 éve. Velemint Elek, ahol a szlovákok, a romák, a svábok és a magyarok egy közösségben háromszáz év óta együtt tesznek a településért, a helyi közösségekért és azért a kultúráért, ami sokszínűséget ad, és azt a változatosságot, amit önmagukban meg is élnek – fogalmazott Závogyán Magdolna. 

Gróf Harruckern János 1724-ben a németországi Gerolzhofenből és környékéről telepítette be az első telepeseket Elekre, hogy letegyék a mai város alapjait a törökdúlást követően teljesen elnéptelenedett vidéken.

Az újratelepítésre emlékezve szombaton “300 év története élőképekben” címmel történelmi sétát szervezett az Eleki Németek Egyesülete a világtalálkozó vendégeinek és a helyi érdeklődőknek.

– Mivel ez nagyon szép kerek évforduló, és a 21. század embere vizuális érdeklődésű, ezért megjelenítjük élő képekben a 300 év történelmét. Mégpedig azokat a sarokpontokat, amelyek nagyon meghatározták Elek lakosságának, tágabb értelemben Magyarországnak az életét – mondta el Singer Éva, az esemény ötletgazdája és koordinátora.

Az első telepesek érkezését és az első templom építését kevesebb mint két évtizeddel később egy újabb betelepítés követte, mert a pestisjárvány miatt a lakosság több mint fele meghalt. A történelem során a világháborúk is mély nyomokat hagytak a településen, hiszen az első világháborút követően közvetlen a román-magyar határ mellé került, majd a második világégést követően, a kialakult politikai helyzet miatt mintegy 5000 német nemzetiségű elekit űztek el.

– Majdnem ezer honfitársunkat málenkij robotra vitték ki és nem sokan tértek vissza, vagy akik visszatértek azt tapasztalták a málenkij robotot követően, hogy a családtagjaikat elűzték innen. Ezért nem sokan maradtak a településen, hanem megkeresték Németországban Laudenbach és Leimen környékére kiűzött családjukat és hozzájuk csatlakoztak. Őket, illetve a hozzátartozóikat volt hivatott haza hívni a világtalálkozó – emelte ki Szelezsán György, Elek polgármestere.

A kétévente, immár 16. alkalommal megszervezett elekiek világtalálkozójával idén a város újratelepítésének 300. évfordulója előtt tisztelegtek.

 

Galéria

További programok »

FEL