Két szakaszban újítják fel az Elek és Kétegyháza közötti utat

2024. október 28. 13:27 | D. Nagy Bence

Hétfőn délelőtt Szelezsán György, Elek polgármestere, dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Vármegyei Igazgatóságának igazgatója tartott sajtótájékoztatót a 4435-ös mellékút Elek és Kétegyháza közötti, mintegy 3 kilométeres szakaszának felújításáról.

A rendkívüli mértékben leromlott állapotú út felújítására Elek polgármestere szerint már öt évvel ezelőtt is nagy szükség lett volna, de akkor a munkálatokat a pandémia, majd a háborús válság hátráltatta.

– Bár nem egy hosszú útszakaszról beszélünk, de sokan használják: elsősőrban a két település között baráti, rokoni kapcsolatok miatt ingázók, illetve a munkába vagy az oktatási intézményekbe járók. Emellett sokan ezen az úton közelítik meg a kétegyházi vasútállomást, amely egy nemzetközi vasútvonal részeként bonyolít nagy forgalmat. Kátyúzásra hosszú évtizedeken keresztül mindig voltak források, de szükségessé vált az átfogó felújítás, így nem egy szakaszon az útszerkezet teljes cseréje is – fogalmazott Szelezsán György.

Cserkúti András, dr. Kovács József és Szelezsán György (Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu)

 

Az útfelújítás két ütemben zajlik, az első a tervek szerint 2024 decemberében zárul, a második pedig 2025 tavaszán indulhat el.

– Az első ütem munkálatai kezdődtek most meg az Elekhez közelebbi 1274 méter hosszúságú útszakaszon, bruttó 253 millió forint hazai forrás felhasználásával. Jelenleg a bozót- és cserjeirtás, valamint a szükséges fakivágás van folyamatban, a vállalkozó pedig a lokális pályaszerkezet-cseréket végzi el – erről már Cserkúti András, a Magyar Közút Békés vármegyei igazgatója tájékoztatott. 

 

A pályaszerkezet-cserét követően az aszfaltozással folytatódnak a munkálatok hat méter burkolatszélességben, kétrétegű aszfalttal. Ezt követően az útszakasz kétszer másfél méter nemespadkát kap, a befejező munkák részeként pedig az úttartozékok cseréje, az útburkolati jelek felfestése, valamint az útkörnyezet rendezése is megtörténik.

– Az felújítást közigazgatási szempontból is meg kellett vizsgálni, hiszen Elek az 3-as, Kétegyháza viszont az 1-es választókerülethez tartozik. A két ütem együttes beruházási költsége eléri a 600 millió forintot – ismertette dr. Kovács József országgyűlési képviselő

A második ütem a tervek szerint 2025 nyarára készül el.

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL