Felavatták Eleken Békés vármegye első német nemzetiségi tanösvényét

2024. október 27. 18:27 | Fajó Attila

Ünnepi műsorral kísérve avatták fel Elek város német nemzetiségi tanösvényét. A nemzetiségi kultúra főbb, helyi állomásait magába foglaló tanösvény átadása a település újratelepítésének háromszázadik évfordulója előtt tisztelgő eseménysorozat része.

Elek városában jelentős számú és erős identitású német származású lakosság él. Békés vármegyében elsőként ezen a településen hoztak létre német nemzetiségi tanösvényt, hogy méltóképpen megőrizhessék az elődök örökségét, mondta el a település német nemzetiségi önkormányzatának elnöke.

– Itt Eleken 300 éves múltra tekint vissza a németség. Kötelességünknek éreztük, hogy a ránk hagyománozott virágzó gazdasági és kulturális életet, értékeket megörökítsük és megőrízzük. A most felavatott tanösvény az ittélőkben és az idelátogatókban kívánja elmélyíteni a német nemzetiségi értékeket– mondta el Wittmann László, az Eleki Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A most felavatott tanösvény országos jelentőségű. Englendrné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke kiemelte: a német nemzetiséggel rendelkező települések országos szinten összefognak. Idén ez a tizenhetedik tanösvény, amit átadunk és meg kell mondjam immár mozgalmi jelleget ölt a hazai németség köreiben, hogy saját élőhelyükön, a többségi társadalom felé való megmutatkozás szándékával létrehozzák, láthatóvátegyék saját hagyományaik, örökségük kézzelfogható bizonyítékait – fogalmazott az elnök asszony. Szelezsán György polgármester hangsúlyozta: a német nemzetiség értékes része a város közösségi életének.

– 1724-ben Harruckren János tervszerű újratelepítésével katolikus németek érkeztek városunkba. Munkájuk nyomán élettel pezsdült fel az addig a történelmi viharokban széltépte és gyakorlatilag elnéptelenedett vidék. Most ezt a 300 évet lehetőségünk van értékelni és újraélni, eredményeiért hálát adni. Elek történelme most jelentős állomáshelyéhez érkezett – folytatta a Elek polgármestere.

A városi ünnepség zárásaként Fazekas Gusztáv római katolikus plébános szentelte fel a német nemzetiségi tanösvényt. A 7 állomást végig járva Elek építészeti örökségét és németajkú lakosságának történelmét ismerhetjük meg.

 

Galéria

 

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL