Éjjel-nappal dolgoznak a Hatvanezer Fa Egyesület aktivistái

2021. július 16. 18:05 | Vári Bianka

A Hatvanezer Fa Egyesület vezetői mondhatni élet-halál harcot vívnak az időjárással. A hosszan tartó forróság és csapadékmentes időjárás következtében sok facsemetét a kiszáradás fenyeget. A szervezet aktivistái ezt nem nézik tétlenül: sokan ragadnak vödröt, locsolót, és öntözik a közterületi fákat Békéscsabán.

Feltételezések szerint ennek a hétnek a közepén volt az év legmelegebb napja. Ezen kívül csapadék is csak szórványosan, és csak kis mennyiségben hullott az elmúlt időben. De ahogy telnek a forró napok, úgy gyűlnek a bejegyzések is az egyesület közösségi oldalán. A vezetők és aktivisták ezúttal a közterületi fákat, leginkább facsemetéket öntözik, óvják a kiszáradástól.

Pénteken hajnalban már 5:30-kor várták az önkénteseket a CsabaParkba. Az egyesület elnöke beszámolójában kifejtette, hogy az előzetes jelzésekhez képest többen vettek részt az akcióban.

– Hihetetlen hely Békéscsaba. Összesen huszabn voltunk a parkban, több száz fa megkapta az adagját. Több köbméter víz került a fácskák gyökeréhez a vödrökből. Így, hogy ez a kis csendes eső elindult, a párolgás is kisebb, és jobban hasznosul a kora reggeli munkánk – fogalmazott Ulbert Zoltán.

Hozzátette: mivel 700 új fa és sok-sok cserje van a parkban, ez a mostani tűzoltás bár rettentő hasznos volt, nem állnak meg. A hétvégén megtervezik, hogy lesz a leghatékonyabb az öntözés, és talán komolyabb tartályokat is tudnak szerezni.

– A CsabaPark üzemeltetőjével egyeztettünk, megbeszéltük, hogy aki arra jár, az új, kikarózott, és még életben levő fácskákra nyugodtan boríthat pár vödör vizet. Futóknak plusz edzés, gyalogosoknak kiváló kardio gyakorlat. Víz a tóban van, mindenki a saját felelősségére meríthet belőle – zárta gondolatait az egyesület vezetője.

 

forrás: 60 ezer fa facebook oldala - Ulbert Zoltán

Fotó: facebook

További programok »

FEL