Együttműködik a Szegedi Egyetem és a Gyulai Tankerületi Központ

2023. június 2. 16:24 | Fajó Attila

Egyetem-Tér-Gyula elnevezéssel első alkalommal tartott közös érdekérvényesítő rendezvényt a Szegedi Tudományegyetem és a Gyulai Tankerületi Központ a gyulai Vigadóban, péntek délelőtt. A résztvevő több száz diák ízelítőt kaphatott az egyetemi élet érdekességeiből.

Az eseményen köszöntő beszédet mondott Görgényi Ernő polgármester, aki kiemelte: örvendetes dolognak tartja a két intézmény együttműködését, megállapodását, melynek értelmében a Dél-Alföld régió a jövőben nem szenved majd hiányt ambíciózus és jól képzett értelmiségi munkerőben. Továbbá kifejtette abbéli meggyőződését is, hogy Gyula városa és környéke élhető és könnyen ittmaradásra bírhatja a frissen végzett egyetemi hallgatókat. 

 

 

Teleki-Szávai Krisztina, a tankerületi központ igazgatója elmondta, hogy az újonnan létrejött, a Szegedi Egyetemmel közös vállalkozásuk, hivatalosan is megkötött együttműködési megállapodásuk értelmében választ kívánnak adni a mai modernkori kihívásokra és segíteni a fiatal felnöttek tudatos pályaválasztását.  

Egyetemi részről, prof. dr. Zakar Gábor rektorhelyettes köszöntötte az eseményen megjelenteket. Mint mondta, céljuk a közoktatás és az egyetemi oktatás közötti távolság áthidalása és az egyetemi lét közelhozása a leendő hallgatókhoz a nap során lezajló érdekes, a fiatalokat érintő témájú tudományos előadásokkal, szekcióülésekkel. Ezeknek témái az agykutástól, a vásárlási szokásokig terjednek.

Galéria

További programok »

FEL