Elkészült a Gyulai Implom József Általános Iskola tetőszerkezetének felújítása

2021. december 20. 16:43 | Vincze Attila

Karácsonyi hangulatú átadóünnepséggel zárult a Gyulai Implom József Általános Iskola tetőszerkezetének teljes körű felújítását megvalósító beruházás hétfőn. A mintegy 126 millió forintos infrastrukturális fejlesztéssel teljessé vált Gyula egyik patinás oktatási épületének tíz éve indult rekonstrukciója.

Az átadóünnepség az Implom József Általános Iskola tanulóinak karácsonyi műsorával kezdődött. A vidám hangulatú előadás után Teleki-Szávai Krisztina, tankerületi igazgató megköszönte a magyar kormány és a gyulai önkormányzat támogatását, hogy létrejöhetett az iskola életében kulcsfontosságú beruházás. Szintai Éva, megbízott intézményvezető elmondta, kereken 10 évet vártak arra, hogy a nagy iskolafelújítási projektjük befejeződhessen. Akkor az intézmény épülete egy teljes körű renováláson esett át, de a tetőcserére már nem maradt pénz, így annak felújítására mostanáig kellett várni. 

– Vártuk azt, hogy végre egy biztonságos épületben élhessük a mindennapjainkat, ahogy telt az idő többször felcsillant a remény arra, hogy a tetőfelújítással befejeződhet ez a hosszú folyamat, végül idén jött el ennek a lehetősége – fogalmazott. 

Kónya István, Gyula alpolgármestere beszédében kitért arra, hogy az Implom József Általános Iskola a város egyik legpatinásabb épületében működik, így településképi szempontból is fontos volt annak megújítása. Hangsúlyozta, hogy a mindenkori városvezetésnek kötelessége az épített örökség megőrzése, függetlenül attól, hogy ki a fenntartó.

– Ennek a tetőszerkezet-felújításnak is éppen az az egyik fontos pillére, hogy összefogtunk országgyűlési képviselő úrral, és az önkormányzat, valamint a tankerület gyakorlatilag egy közös beruházás keretében tudta megvalósítani azt az álmot, amelyet tíz esztendővel ezelőtt elképzeltünk – mondta.

Dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője a beruházás részleteiről is szólt. Kiemelte, hogy műemlékvédelmi szempontok miatt a kivitelező cég a beruházás során sajtolt cseréppel készítette el az új tetőt. 

– 567 gyermek tanul itt ebben az intézményben, melynek új tetőszerkezete egyrészt állami forrásmaradványból, valamint többletforrásból valósult meg mintegy 130 millió forint értékben – húzta alá. 

Az esemény végén, munkájuk elismeréseként emléklapot vehetett át Bozó András, a beruházás műszaki ellenőre, valamint Szőke Tamás, a kivitelező cég képviselője. A felújítás alkalmából egy emléktabló is készült, melyet az iskola három tanulója vehetett át. 

További programok »

Gyula

FEL