Örülhet a gyereksereg, a (mű)füves pálya ismét remek

2024. szeptember 25. 14:00 | Bimbó Lajos

Ünnepélyes keretek között adták át a Gyulai Implom József Általános Iskola felújított műfüves pályáját szeptember 25-én. A diákok körében rendkívül népszerű sporttér szalagját az iskolaalapító születésének 125. évfordulóján, az Implom-héten vágták át a meghívott vendégek.

Az ünnepség az iskola tanulóinak énekével, majd sportbemutatójával kezdődött, és mert az Európai Sporthét is közeleg, a nebulók közös zenés bemelegítéssel indították a napot.

A sportos-zenés közjáték után Szintai Éva intézményvezető, Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, Kónya István, Gyula város alpolgármestere és Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezetője mondott beszédet.

A köszöntők során elhangzott, hogy az Implom-iskola szülői közössége, az iskola alapítványa, a pedagósusi kar, a Gyulasport Nonprofit Kft., a tankerületi központ és a város önkormányzatának közös munkája az egész ország számára példaértékkel bír.

 

Szintai Éva elmondta, a műfüves pálya napi használatban van az intézményben, hiszen délelőtt az iskola tanulói használják a testnevelés órákon, délután pedig a fiatal sportolók veszik birtokukba, emiatt pedig erősen elkopott a sporttér régi borítása.

– Úgy gondoltuk, hogy az Imlom-hetünk lehet a megfelelő alkalom arra, hogy hivatalosan is átadjuk a pályát. Implom József születésének 125. évfordulóját ünnepeljük a héten, és minden aspektusát próbáltuk az ép testben ép lélek gondolatnak végigvinni – fűzte hozzá az intézményvezető.

Szintai Éva hozzátette, az egész hét ennek jegyében telt, hiszen hétfőn ökonapot tartottak, kedden helytörténeti sétán vettek részt a tanulók, tegnap német és magyar hagyományokkal ismerkedtek a nebulók, pénteken pedig az emlékünnepség keretében egy új Implom-sarokkal gazdagodik az intézmény.

 

 

Kónya István már a műfüves pálya felújtásának technikai részleteit sorolta, amelyből kiderült, hogy az MLSZ pályafelújítása programjában megújult, a sporttelepen található nagyméretű műfüves pálya munkálataiból megmaradt, a versenysportra már nem alkalmas, de még mindig kiváló minőségű „gyepfelületnek” a városi intézmények között keresnek új gazdát.

– Egy példaértékű összefogás eredményeképpen állhatunk most itt a műfüves pályán. Egy esztendővel ezelőtt fogalmazódott meg az a gondolat, hogy az Implom-iskola területén valósítjuk meg a projektet, és bizony kellett a sok-sok önzetlen segítség, kézierő, hogy a gyermekek birtokba vehessék a megújult sportteret – ismertette az alpolgármester.

 

 

Az alpolgármester nemcsak a szalagátvágásból vette ki a részét, de némi passzolgatás és dekázás után megszerezte a pálya első gólját is. Az átadó ünnepség után a diákok az Európai Sporthét részeként ügyességi- és csapatversenyeken avatták fel az ismét zöldben tündöklő műfüves területet.

 

Galéria

További programok »

FEL