"Egy Cipőben Járunk" - Ismert sportolók ajánlottak fel sportcipőket Sarkadon

2018. december 11. 14:39 | Szendi Rita

A Magyar Diáksport Szövetség programjának köszönhetően márkás lábbeliket kaptak nehéz anyagi körülmények között élő gyerekek Sarkadon. Az "Egy Cipőben Járunk" elnevezésű akcióval a szervezők azt szeretnék elérni, hogy azok a tanulók is rendelkezzenek megfelelő sporteszközökkel, akik nehezebben engedhetik meg maguknak ezeket a termékeket.

 

 

A diákok 20 pár sportcipőt kaptak a szövetség kezdeményezésének köszönhetően, amelyet ismert közéleti személyek, sportolók, szervezetek és magán adakozók ajánlották fel. Országszerte több mint 500 pár cipőt gyűjtöttek össze, amelyeket megyénként egy-egy iskolába juttatnak el.

Az MDSZ Dél-alföldi Regionális irodájának vezetője elmondta: céljuk, hogy olyan családok gyermekei részesüljenek az adományból, amelyek nem tudnak jobb minőségű lábbeliket vásárolni. Vincze József azt kívánta az átadó ünnepségen, hogy az adományt használják, koptassák el rendeltetésszerűen, hiszen ez azt jelenti, hogy a cipőből és magukból is kihajtják a legtöbbet és ők maguk is büszkén énekelhetik a diákolimpia himnuszát.

– Nagyon sok olyan gyerekünk van, aki tehetséges, szeretne sportolni, de ez nem mindegyikőjüknek adatik meg. Ők különösen örültek annak, hogy gondoltak rájuk és úgy gondolom, hogy nagyon motiváló lesz abban, hogy jelentkezzenek olyan sportkörbe, sportszövetségbe, amelybe eddig nem mertek vagy nem volt lehetőségük –  fogalmazott a Sarkadi Általános Iskola intézményvezetője, Pappné Szabó Erzsébet.

Az akció továbbra is folytatódik, a napokban más megyéket is meglátogatnak az ajándékokkal.

További programok »

FEL