Egy reményteli íz: Kürtőskalácsot készített a Krémiusz cukrászklub

2024. november 1. 19:00 | Csiffáry Zsuzsanna

Október 20-án startolt a Kreatív hetek című rendezvénysorozat a Lencsési Közösségi Házban, amelynek részét képezi több kiállítás és bemutató foglalkozás is. A Krémiusz cukrászklub ezúttal sem hagyta inger nélkül a betérők érzékszerveit, a napokban kürtőskalácsot készített a csapat.

Bevallom, nehéz semlegesen írni a kürtőskalácsról, legyen szó tudósításról vagy interjúról. De tárgyailagosan leszögezhetjük, hogy ezt az édességet csak kevesen nem szeretik. A nyárias őszi időszak után megérkeztek a borús, hideg napok. Ebben az időszakban szükségünk lehet azokra a dolgokra, amelyek megfűszerezik az életünket. A kürtőskalács éppen ilyen. A parázs fölött sült édesség illatát már messziről is lehet érezni, és aki csütörtökön délelőtt a Lencsési Közösségi Ház Kreatív Műhelyébe lépett, érezhette is. 

 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

Mint azt Takács Péter intézményvezető megosztotta: a lakossság tudatában jellemzően az él, hogy ez a finomság csak a piacokon, vagy vásárokban, illetve Erdélyben kapható. Elmondta, hogy a vármegyében kifejezettén aktívak voltak az asszonyok és sok kürtőskalács készült az otthonokban. A kürtőt praktikusan oldották meg akkoriban, beolajozott nádszálra tekerték fel a tésztát, és így sütőtték meg a kemencében vagy sütőben. Nem mellesleg a házi kürtőskalács anyagilag is kedvező, mindamellett nagyon finom. 

G. Pataki Mária, a Krémiusz cukrászklub vezetője elmondta, sok mindent készítettek már a műhelyben, így a kelt tészta sem első „vendég” a konyhájukban. Többek között fánk, lángos, különböző torták, édes bonbonok kerültek már terítékre. 

 

Galéria

 

 

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL