Egy hétvége, amikor minden a nagy napról szól

Ismét Esküvő Kiállítás a Csabagyöngyében

Esküvői dekorációkkal, virágdíszítéssel, esküvői- és alkalmi ruhákkal, ékszerekkel, kozmetikusokkal, fodrászokkal ismerkedhetnek meg azok, akik a Csabagyöngye Kulturális Központba látogatnak. Hétvégén ugyanis ismét megrendezik az Esküvő Kiállítást, immár tizenharmadik alkalommal. 

A Körös-Trade Kft immár tizenharmadik alkalommal szervezi meg az Esküvő kiállítást, ezúttal január 21-én és 22-én.

Nóvé Zoltán, a Körös-Trade Kereskedelmi és Kiállításszervező Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a mosatni kiállítás körülbelül 45-50 kiállítóját tartják számon, akik körülbelül 80%-a máshol nem jelenik meg.

Az érdeklődők házasság és életmód tanácsadóval is beszélgethetnek. Kísérőrendezvényként divatbemutatók, esküvői zenekarok, és hagyományőrző rendezvények is lesznek. A program mindkét napján 10 és 18 óra között várják a házasulni vágyókat, örömanyákat ás örömapákat.

Megosztás:

Címke: ,