Egy élhetőbb jövőért – több mint száz iskolás adta be rajzát a versenyre

2018. június 7. 16:19 | Szendi Rita

Több, mint száz pályamű érkezett be arra a pályázatra, amelyet a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. hirdetett meg.

 

 

Az „Egy élhetőbb jövőért” címmel meghirdetett versenyre most három intézmény – az Erzsébethelyi Általános Iskola két tagiskolája és a Kazinczy Ferenc Általános Iskola – harmadik osztályos diákjai küldték be rajzaikat.

A pályázat lehetőséget nyújtott arra, hogy a megyeszékhelyen zajló csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos fejlesztések okán szemléletformáló akciókat szervezzen a cég.

A rajzversenyt végül két témában: a klímaváltozás, és a víz az élet címszóval – hirdették meg.

A legjobbnak ítélt rajz végül Korcsok Nándoré lett. A cégvezető elmondta, hogy nem volt könnyű dolguk az első három helyezett kiválasztásánál, így több különdíjat is kiosztottak a kisdiákok között.

 

Dr. Sódar Anita a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. cégvezetője elmondta: 2019 elején újabb iskolák diákjainak adnak lehetőséget, hogy megmutassák mennyire kreatívak.

 

 

A program a TOP-6.3.3-16-BC1-2017-00001 "Egy élhetőbb jövőért" címmel meghirdetett rajzverseny keretében valósult meg.

További programok »

FEL