Zárójelben: íme, a testnevelő végzettségű polgármesterek: Baráth Lajos (Csorvás), Izsó Gábor/Kálmán Tibor (Izsó az előző, Kálmán pedig a jelenlegi első ember Békésen), Mazán Attila (Almáskamrás), Siklósi István (Mezőberény), Varga Gusztáv (Mezőkovácsháza), Völgyi Sándor (Kétsoprony).
Illetve néhány intézményvezető: Baji Lajos (Jankay), Laduver Ferenc (Közgé, de ő valamikor Magyarbánhegyes polgármestere is volt – hoppá-hoppá!).
A vajon létezik-e a testnevelő tanárin kívül egy másik szakma, amelyik ilyen látványos társadalmi babérokra tör?
A Józsi bácsival készült interjú elején nem hagyhattam ki egy olcsó, rossz mozi-fordításból kialakult sztereotípiát a testnevelőkről:
Amikor Woody Allen 1977-es Annie Hall moziját a nyolcvanas évek elején bemutatta a magyar királyi tévé, a főszereplő, Alvy Singer (játszotta Woody Allen – magyar hangja: Kern András) agyoncsépelt örökzöldje a rossz fordítás végett így hangzik: „Mindig is mondtam: aki nem tudja, az tanítja. Aki meg tanítani sem tud, abból lesz a testneveléstanár (sic!)".
Később egy posztban kiderült, hogy mennyire suta és logikátlan ez a mondat, mert valójában így szól: „Aki nem tudja, az tanítja. Aki meg tanítani sem tud, abból lesz az igazgató.” Persze minderre Józsi bácsi még rá is tromfolt: „Aki nem tudja, az csinálja, aki még tanítani sem tud, az szakfelügyeli, és aki még azt sem tudja, abból lesz az igazgató”. (Na tessék!)
Lassan 48 éve ismerjük egymást; tegeződtünk.
– Az én olvasatomban a testnevelők a legjobb stratégák: ők szervezik az iskolai ünnepségeket, a falunapokat…
– Valóban, ha az iskolában valamit meg kellett szervezni, akkor azt legtöbbször a testnevelőre bízták.
– Kvázi egy tesis még követi a klasszikus, porosz-orosz modellt?
– Az ezredforduló egy olyan választóvonal az emberiség életében, amely mindent fölrúgott. A fejlődési fok szerintem akkor jutott arra a szintre, hogy mindent el kell hagyni, ami régebben etalon volt. Ez természetesen a társadalom bármely szegmensére vonatkozik.
Ugye korábban létezett a teljesítményen alapuló ipari forradalom, és azt hittük sokan, hogy ettől fejlődünk; eluralt bennünket a számmisztika. És épp a 2000-es év körül kiderült, hogy ez nem játszható tovább. Egyre inkább a motivációra és nem a teljesítményre épül a társadalom.
– Kivéve az élsport.
– Ott is, a motivációt már nem a racionalizációval, hanem az érzelemmel lehet kiváltani.
– Egyébként egy polgármesternek szerinted milyen beállítottságú embernek kell lenni?
– Mindenesetre széles látókörűnek. Eredendően a testnevelő az egyik ember az életünkben, aki egy széles réteget ismer, hiszen ő az óvodától szinte az egyetemig, a sporton keresztül végigkísér egy gyereket, nem beszélve arról, hogy ott vannak a háttérben a szülők is. Továbbá csapatban gondolkodnak, a fair play szabályai szerint.
Továbblépve, ha egy városban végre kell hajtani valamit, és történetesen a polgármester testnevelő végzettségű, akkor ő olyan, mintha edzője lenne a csapatnak. Továbbá tudja, hogy miképp kell őket megközelíteni, ambicionálni, hogyan tartsák be a szabályokat – főleg úgy, hogy a mai társadalom szabálykerülő.
Azon felül minden bizonnyal motiválja az embereit: legyenek kreatívak, ne adják fel az első kudarcnál a feladatot, tudjanak csapatban dolgozni, s ha kell, küzdjenek. Manapság a testnevelés és a sport az egyetlen területe az ember életének, amely visszaviszi az emberközeli állapotba, azaz kiemeli ebből a plasztik világból.
