Egy békéscsabai és egy gyulai templomban is loptak

2022. március 6. 10:19 | behir.hu

Két templomból lopott egy férfi Békés megyében, az egyik helyen a barátnője is vele volt, pénzt vettek ki a perselyekből. A másik templomból pedig a férfi egyedül vitt el egy mobiltelefont. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Dróttal és csipesszel piszkált ki bankjegyeket egy férfi és egy nő 2021 áprilisában egy gyulai templom perselyeiből. Többször is visszamentek a templomba, a pénz mellett az ott árusított karkötőkből és nyakláncokból is vittek el néhány darabot. Egyszer tetten érték őket, ekkor a Gyulai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ellenük.

A férfi azonban egy hónappal később Békéscsabán is követett el bűncselekményt, szintén egy templomból ellopott egy mobiltelefont, amit később visszaadott a tulajdonosnak. A Gyulai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2022. március 3-án továbbította az ügyészségre.

Fotó: police.hu

További programok »

Itthon

Megtört a jég: idegenben is győzött a Békéscsaba 1912 Előre

A BVSC-Zugló együtteséhez látogatott a Békéscsaba 1912 Előre csapata a labdarúgó NB II 19. fordulójában vasárnap. A mérkőzés egyetlen gólját a 72. percben Daru Bence szerezte, aki ezzel első találatát ünnepelhette a lila-fehérek színeiben. A siker kettős örömet jelentett: a csapat először tudott idegenben győzni ebben a szezonban, és Daru Bence is betalált, így végül 1–0-s győzelemmel ért véget a mérkőzés.
2026. február 22. 17:19
FEL