Egészség, közösség és közlekedés terén zajlanak a fejlesztések Békéscsabán

2018. február 19. 15:57 | Zsíros András

Egymást követik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Békéscsabát érintő fejlesztései. 2020-ig új kerékpárutak, játszóterek épülnek, valamint egészségügyi, közösségi épületek és szociális bérlakások újulnak meg összesen több mint egymilliárd forintból. A beruházások ütemezetten zajlanak, az aktuális helyzetről hétfőn tartott sajtótájékoztatót az önkormányzat Fidesz-frakciója.

Javában zajlanak a felújítási munkálatok a jaminai egészségháznál, ahol rendelés folyamatos biztosítása mellett dolgoznak a szakemberek. A tervek szerint nyárra el is készülnek a 350 millió forintos beruházással, amelyhez az önkormányzat 58 millió forint önerőt biztosított.

Békéscsaba belvárosi részén pedig a védőnői centrum újul meg hamarosan. Az eddig használt, szűkös épülettől mindössze 300 méterre, a Dedinszky utcában található ház átalakításával 15 védőnői munkahely, 3 tanácsadó helyiség, nőgyógyászati vizsgáló, babakocsi- és kerékpártároló mellett egy multifunkciós közösségi tér is rendelkezésre áll majd. Itt például olyan baba-mama foglalkozásokat tarthatnak a védőnők, amelyekre a jelenlegi ingatlanban nincs lehetőség – tudtuk meg Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes tanácsnoktól.

Több mint 800 milliós beruházást jelent a szociális város-rehabilitáció programja, ebben 40 szociális bérlakást újítanak fel a Franklin utcában, a Czuczor utcában pedig közösségi házat alakítanak ki. A Veres Péter és Tavasz utcák találkozásánál lévő játszótér is bővül, a Pulszky és Lenkey utca sarkán pedig új játszótér épül.

Ezen kívül a kerékpárút-hálózat is további szakaszokkal egészül ki. Herczeg Tamás tanácsnok elmondta, egészen Mezőmegyertől a városközpontig, a Szeberényi térig el lehet majd jutni kerékpárral. A másik fejlesztés eredményeképpen a Szarvasi út – Szabolcs utca sarkától lehet majd biciklivel eljutni a Szabolcs utca – Szerdahelyi utca érintésével a Csaba Centerig.

A kerékpárút-fejlesztések 2020 első negyedévében, míg a védőnői centrum a jövő év első negyedében készülnek el.

További programok »

Önkormányzati hírek

A csabai diákság új képviselői alig várják, hogy munkához lássanak

Az újdonsült diákpolgármestert és a diák-alpolgármestereket fogadták hétfőn délelőtt a békéscsabai városházán. A város polgármestere az önkormányzat támogatásáról biztosította a három fiatalt, akik csodásnak írták le az elmúlt napok eseményeit és nagy lendülettel kezdik meg a fiatalokért, illetve a városért folytatott munkát.
11:39
FEL