Egész hazánkban, így Békéscsabán is megkezdődött az ökumenikus imahét

2025. január 19. 18:56 | Bere Mátyás

Megkezdődött hazánkban az ökumenikus imahét. Békéscsabán a belvárosi katolikus templomban január 19-én öt órakor vette kezdetét a következő vasárnapig tartó imahét, melyen az egyházak közös vonásai emelkednek felszínre.

A megyeszékhelyen Szigeti Antal katolikus plébános miséjével kezdődött az imahét, majd Bálint József, Békéscsaba alpolgármestere is szólt a hívekhez, aki a behir.hu-nak elmondta, hogy a város lakói számára nagyon fontos közösségi, egyházi esemény ez a hét.

– Nagyon fontos mindannyiunk számára az, hogy élő kapcsolatunk legyen az istennel, ha ez megvan, akkor úgy vélem, megerősödik a hitünk. Egymás hite, imádsága által pedig növekedhetünk. Fontos ez a hét az egyházak és a gyülekezetek életében – emelte ki a politikus.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

A templomban dr. Almási Tibor, a baptista gyülekezet lelkésze is szólt a jelenlévőkhöz.

– Egy évben egyszer van ilyen alkalom, amikor az egyházak egy-egy településen összejönnek és közös imahéttel indítják az évet. Ennek lényege, hogy a közös vonásokat emeljük ki, megfelelő központi alapige és tematika alapján, így van ez Békéscsabán is – fogalmazott dr. Almási Tibor, majd kiemelte, fontos, hogy imádsággal kezdődjön az év.

– Sok okunk van a hálaadásra az elmúlt év áldásaiért, másrészt pedig a könyörgésre, hogy az előttünk álló évben Isten áldjon meg és segítsen meg bennünket – fogalmazott a lelkész.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az Andrássy a 100 legjobb magyarországi gimnázium közé került

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) az Oktatási Hivatallal (OH) együttműködésben állította össze a magyarországi gimnáziumok új, 100-as rangsorát. A száz legjobb gimnáziumot 400 oktatási intézmény közül választották ki az OH adatai alapján.
2025. február 7. 19:50
FEL