Bálint József: Mindenkit nagy szeretettel várunk az ökumenikus imahét alkalmaira

2025. január 16. 11:05 | Mikóczy Erika

Január 19-e és 26-a között idén is megtartják a magyarországi keresztény egyházak az ökumenikus imahetet. A felekezetközi kezdeményezésnek Békéscsabán is nagy hagyománya van. A vármegyeszékhely programjairól Bálint József, egyházi ügyekért is felelős alpolgármesterrel beszélgetett a 7.Tv Aktuális című műsorában D. Nagy Bence műsorvezető.

– Az ökumenikus imahéten minden este, 17 órától más-más gyülekezet ad helyet a közös összejövetelnek, amely nem a megszokott istentisztelet, hanem annál egy picit több. Mi a fókusz ilyenkor?

– A ökumenikus imahét indítja az évet a keresztény egyházak körében. Idei fő témája, hogy „Hiszed-e ezt?” János 11:26 alapján. Valóban minden nap más és más egyház, felekezet gyülekezeti termében gyűlünk össze. Ami még sajátossága ennek az imahétnek, hogy nem a gyülekezet saját lelkipásztora szolgál, hanem ilyenkor mindig egy másik felekezet lelkipásztora adja a tanítást, illetve az imára való buzdítást. Békéscsabán pedig a keddi (január 21-ei) nap azért is különleges lesz, mert Kiss-Rigó László katolikus püspök, dr. Fekete Károly református püspök és Kondor Péter evangélikus püspök urak is szolgálnak majd az evangélikus kistemplomban tartandó alkalmon. Szintén különlegesség lesz az ökumenikus kórus szolgálata, amelyet Kutyejné Ablonczy Katalin karnagy vezet.

 

– Békéscsabán mit jelent a gyakorlatban a keresztény közösségeknek ez a fajta egységre törekvése?

– Maga az ökumené egy ökumenikus mozgalom, ami nemcsak a mi országunkban van jelen, hanem a világon szinte mindenhol. Ez arra mutat rá, hogy a Krisztushívők egységéért vagyunk ilyenkor együtt akár közösségi formában, de talán még fontosabb, hogy imádság formájában is. Ne azt nézzük mellettünk állók részéről, hogy ki melyik felekezethez tartozik, hiszen nincsen katolikus, evangélikus, református, baptista, szabadkeresztény, pünkösdi Isten. Egy Isten van, egy Krisztusunk van, a megváltó – az imahéten nem a felekezetekre fókuszálunk, hanem az egységre. Békéscsabán január 19-én vasárnap a belvárosi katolikus templomban indul az ökumenikus imahét, hétfőn a baptista imaház, kedden az evangélikus kistemplom, szerdán az ortodox, csütörtökön a református templom, pénteken ismét az evangélikus kistemplom lesz a helyszín, majd szombaton ismét a baptista imaház, vasárnap pedig a jaminai evangélikus templom. Az alkalmak minden este 17 órakor kezdődnek.

 

 

– Ilyenkor lehet, hogy olyan gyülekezeti házakba vagy templomokba is eljutnak a hívek, ahol még nem jártak. A korábbi években mit tapasztaltak? Hogyan fogadták ezt a hívek?

– Mind a nyolc alkalom egy-egy közösségi létforma. Nem a megszokott, mert akik keresztény hívőként látogatják a saját felekezetük templomát vagy imaházát, többnyire ugyanazokkal az emberekkel, véleményekkel, gondolatokkal, nézetekkel találkoznak. Azt gondolom, hogy új emberekkel találkozni, ugyanazokkal az életcélokkal, ugyanazokkal a hitbeli meggyőződésekkel az nagyon pozitív dolog tud lenni. Hallhatunk visszacsatolást egy másik keresztény embertől, bizonyos élethelyzetekre tekintettel. De lehet itt akár a közélet, a politika, az a környezet, ahol élünk – megoszthatjuk a gondolatainkat, természetesen ez utóbbi tekintetben nem az istentisztelet keretein belül. De az imahét a lelkiségében ad egy felhangolódást, amely felkészít erre az évre. Nyilván a hitbeli kérdések lesznek témái az egész hétnek, de amikor véget ér az istentisztelet, nem mindenki rohan egyből a maga otthonába, hanem néhány szót váltunk hittestvéreinkkel, akár a lelkészekkel, papokkal is, és ezek nagyon pozitív dolgok. Ezektől a találkozásainktól a hétköznapnapjaink is gazdagabbak. Hiszen amikor Békéscsabán akár a piacon, akár bárhol találkozunk egymással, már közelebbi az ismertség, az elfogadás, ha az imahéten is találkoztunk. Az embereknek erre óriási szükségük van a mai világban, amikor egyre jobban beletemetkezünk a digitális eszközeinkbe, elzárkózunk az emberektől, nem beszélgetünk, nem osztjuk meg a gondolatainkat, érzéseinket. Az egyházak ebben nagyon fontos szerepet játszanak ezekkel a közösségi alkalmakkal is, amelyek lehetőséget adnak a találkozásra Békéscsaba lakosságának.

Mindenkit nagy szeretettel várunk az ökumenikus imahét nyitott alkalmaira január 19-e és 26-a között, naponta 17 órától.

 

További programok »

Friss hírek

Hogyan jussunk az ötről a hatra? – elstartolt a Center Moziban a doksi fesztivál

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretén belül szerda kora délután szimultán elrajtolt a Békéscsaba Vidéki Fesztivál is. A január 29. és február 2. közötti programfolyamnak a Center Mozi Nyugat terme ad otthont. Szerda és vasárnap kivételével minden nap két filmet vetítenek. Mi a szerdai Száguldó családba tekintettünk bele; a mozi szakértője Baji Lajos, a BSZC Szentgyörgyi Albert Technikum és Kollégium oktatója, a testnevelés munkaközösség vezetője volt.
2025. január 29. 16:04