Bálint József: Szeretettel várunk mindenkit az ökumenikus imahét alkalmaira

10:36 | Mikóczy Erika

Január 18-a és 25-e között lesz az ökumenikus imahét, ennek részeként Békéscsabán is minden este közös alkalmak lesznek. A részletekről Bálint József, szociális és egyházi ügyekért is felelős alpolgármestert kérdezte a 7.Tv Aktuális című műsorában D. Nagy Bence műsorvezető (tegezőleg).

– Előzetesen beszéljünk arról néhány szót, hogy az előző év végén te indítottál egy egyházi kerekasztalt. Ez mit foglal magában?

– Korábban a lelkészekkel beszélgetve ötleteltünk azon, hogy jó lenne időről időre találkozni, megbeszélni városi szinten is az egyház dolgait. Így meghirdettük az egyházi kerekasztalt, és nagy örömömre első alkalommal december 8-án össze is gyűltünk ebben a formában. Mind a nagy egyházak, mind a kisebb egyházak, felekezetek vezetőit meghívtuk erre az alkalomra a városháza Mokos termébe, szép számban el is jöttek. A város vezetői is jelen voltak ezen az első alkalmon, amelynek egyik fontos eleme a bemutatkozás, egymás megismerése volt. Eljöttek a zsidó hitközség, a baptista hitközség képviselői, ott voltak a református, evangélikus, katolikus gyülekezetek vezetői, a pünkösdi teljes evangéliumi gyülekezet, a szabad keresztény gyülekezet, az agapé és az adventista gyülekezet vezetői, lelkészei is.   

 

– Milyen visszajelzések érkeztek, mit jelentett a jelenlevőknek ez a kezdeményezés?

Meglepő volt a városvezetés számára, hogy milyen nagy érdeklődés övezte már az első ilyen alkalmat, és nagyon jó érzés volt látni, hogy nagy volt a nyitottság a felekezetek részéről. Ha egy városban ennyiféle egyházi, keresztény közösség él, akkor nekünk, városvezetőknek feltétlen felelősségünk, hogy jó, élő kapcsolatokat ápoljunk velük, és hogy bizonyos programokban közösen tudjunk részt venni, egymás életébe bekapcsolódni. Az mindnyájunkban megerősödött, hogy tovább kell folytatni, ezt a fajta találkozót, kommunikációt, így idén február 2-án ismét találkozunk majd. A tervek szerint akkor a 2026-os városi és felekezeti programokról beszélünk majd. Keressük a közös pontokat például abban, hogyan tudunk együttműködni a keresztény ünnepek, városi, állami ünnepek tekintetében, hogyan tudjuk erősíteni a keresztény közösségeket, de a pályázati lehetőségek, támogatások is szóba kerülnek majd. Én magam a baptista közösség tagja, vezetője vagyok, régóta jó kapcsolatot ápolok az ökumenikus testvérekkel, és azt tapasztalom, hogy abszolút nyitott mindenki az együttműködésre.

 

 

– Január 18-án kezdődik az ökumenikus imahét Békéscsabán is. Mit tudhatunk erről?

– E hét vasárnaptól jövő hét vasárnapig tart országosan és nálunk is az ökumenikus imahét. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa fogja össze ezeket az alkalmakat. A központi nyitóesemény Budapesten, a Kálvin téri református templomban 18-án 18 órától lesz majd. Mi Békéscsabán tartjuk a hagyományt: évről évre, minden este 17 órai kezdettel, különböző helyszíneken, különböző igehirdetőkkel lesz istentisztelet. Az imahét igei hátterét az ősi örmény apostoli egyház állította össze, és 2017 óta minden évben az üldözött keresztények is fókuszban vannak témaként, hiszen ismert, hogy mintegy 28 országban, közel 300 millió üldözött keresztény él napjainkban is. Az imahét alkalmain a Krisztus-hívők egységéért imádkozunk minden este, nem azt nézzük, miben különböznek a felekezetek, hanem összefogva, együtt imádkozunk.

 

–  Mi az idei imahét mottója?

– Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből a következő: „Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is” (Ef 4,4). Ez a hét mottója, és az egyes estéken az efezusiakhoz írt levél 4. részének az igeversei alapján folyik az igehirdetés.

 

– Hol és mikor lesznek ezek az alkalmak Békéscsabán?

– Január 18-án, vasárnap a jaminai evangélikus templomban lesz a nyitó alkalom, majd hétfőn a baptista imaházban, kedden az evangélikus kistemplomban, szerdán az ortodox templomban, csütörtökön a református templomban, pénteken az evangélikus kistemplomban, szombaton a baptista imaházban, a záró alkalmon pedig a belvárosi katolikus templomban várunk mindenkit szeretettel, minden alkalommal 17 órától. Január 20-án, kedden este az evangélikus kistemplomban – már hagyományosan – jelen lesznek az egyházak püspökei is, de hét közben bármely alkalommal lehetőség van arra, hogy együtt imákozzunk az üldözött keresztény testvéreinkért és egymásért.

További programok »

FEL