Édesanyák köszöntése az irodalmi esten

2017. május 4. 18:36 | Horváth Szabolcs

Közeledik az anyák napja, ezért a Békéscsabai Irodalmi Est forgatókönyve is az édesanyák ünnepe köré épült. A klasszikus és kortárs költők ismét színészeken keresztül fejezhették ki érzéseiket az édesanyjuk iránt. A rövid, de annál tartalmasabb pódium est második részében is a jó hangulaté, a szórakozásé volt a főszerep.

A fiatal tehetség, Illés Adrián is bemutatkozási lehetőséget kapott az est főszervezőjétől, aki 11 éve egyfajta mecénás szerepet is felvállalt. Az énekes és leendő színész szerint az irodalmi est ellátja a neki a szánt feladatot, szolgálja a közönséget, élményt ad, az aktualitások pedig még személyesebbé teszik az alkalmakat.

 

 

A másik felolvasó, Nagy Róbert színművész kilenc évvel ezelőtt járt először az esten. Mint mondta, maguk a versek indították el a mostani pályáján. Mára a színészet mellett egy-egy darabnál, például a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! című előadásnál rendező asszisztensként is bizonyíthatott.

 

 

Az irodalmi estek történetében most először kapott ekkora teret az anyák napja ünnepe. A jeles alkalom Anna Jarvis nevéhez fűződik, aki édesanyja tiszteletére, illetve a 19.századi amerikai polgárháború sebeinek gyógyítása miatt hívta életre az anyák napját.

Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke úgy véli, hogy az anyákat ünnepelnünk kell, hiszen megszültek bennünket és életet adtak nekünk. Hozzátette: próbált olyan verseket összeválogatni melyekkel méltóképp tisztelgünk az édesanyák előtt.

A következő irodalmi est június 6-án lesz a városháza dísztermében, ahol trianoni megemlékezést tartanak és átadják a Békéscsabai Irodalmi Estek életműdíját.

 

A hírről készült videó anyagunk:

 

További programok »

FEL