A Körös-Maros Nemzeti Parkban sikeres lehet az e-kerékpár rendszer

2020. október 18. 16:14 | Hidvégi Dávid

Üzembe helyezték a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságnál az új e-kerékpárokat. A témában dr. Tirják László igazgatóval beszélgetett Kugyelka-Zámbori Eszter műsorvezető a 7.Tv Aktuális című műsorában.

– Mielőtt magára a programra, illetve az eszközök nyújtotta lehetőségekre rátérünk, beszéljünk arról, mi is az, hogy e-kerékpár?


– Inkább az e-bike-ot használom, mert máshogy megtévesztő, hiszen azt gondoljuk, hogy egy kerékpárnak valamilyen változatáról van szó. Egyébként ránézésre úgy tűnik, hogy valóban, de ez egy teljesen más típusú eszköz. Tehát nem az az elektromos kerékpár, amit megveszünk, feltöltünk és megyünk vele 30 kilométert. Ennek van egy nagyon stabil kiegyensúlyozó rendszere, hiszen a benne lévő elektromosság rásegít a kerékpár mozgatására, amikor tekerjük a pedálokat. A kerékpározásnak három nagy ellensége van. Az egyik hogyha jön egy jó erős ellenszél, a másik hogyha egy emelkedőn kell felmennünk. A harmadik hogyha esetleg sátorozni megyünk, és hátul a csomagtartóra felraktunk egy 25 kilós csomagot. Ez a rendszer azt tudja, hogy végig ugyanolyan energiabefektetéssel mehetünk fel az emelkedőn, gyakorlatilag ellenszélben is kerékpározhatunk. Az ember nem izzad le a kerékpározástól, ami szép, amikor pedig lefelé megyünk a rendszer visszatölt. Ezt az eszközt is tölteni kell egyébként, de sokkal kényelmesebben kerékpározhatunk. Új lehetőségeket nyit, hiszen szoktam kerékpározni, de 60-70 kilométer megtétele már az én koromban nehéz. Ha Nyugat-Európában járunk azt látjuk, hogy aki nincs már olyan fizikai állapotban, hogy ellenszélben vagy emelkedőn élvezze a kerékpározás örömét, akkor egy ilyen kerékpár hozzásegíti ahhoz, hogy akár 80-90 kilométert is megtegyen egy nap.

 

– A nemzeti parkot mi segítette hozzá ahhoz, hogy be tudja szerezni ezeket az eszközöket?

– Néhány évvel ezelőtt alakult egy aktív ökoturisztika fejlesztését szolgáló kormánybiztosság Révész Máriusz vezetésével, ami azt jelenti, hogy a turizmusnak egy aktív ágát ölelték föl. Nagyon szoros kapcsolatban vagyunk velük. Az országos kéktúra, az alföldi kéktúra, vagy a dél-dunántúli Rockenbauer kéktúra mind-mind hozzájuk tartozik, amelyeket mi is népszerűsítjük. Ezt a túrázást is ugyanúgy támogatják és minden mást, ami ehhez tartozik, így a vándortáborokat és az erdei táborokat is. Lehetőségünk van hozzájuk fordulni különböző anyagi forrásokkal. A programjukban most minden nemzeti park kapott egy bizonyos kontingenst. Mi tizenöt kerékpárt kaptunk mintegy 13-14 millió forint értékben, azzal a céllal, hogy a kerékpárturizmus hiányzó szegmensét betöltsük. A kerékpár-kölcsönzőnk azt is lehetővé teszi, hogy egy idősebb nagyszülő az unokájával együtt kerékpározzon. Kényelmesen és komfortosan tudják bejárni a természeti értékeinket, ami a Körösök mellett egyébként különleges jelentőséggel bír, hiszen meggyőződésem, hogy Magyarország egyik legszebben kerékpározható természetes tája.

 


– Nemzeti parkok tekintetében nyilvánvalóan fontos az, hogy egy-egy eszköz környezetbarát legyen. Említette néhány gondolatban, hogy azért többet, vagy más jellegű szolgáltatást tud nyújtani ez az e-bike, ahogyan ön nevezte. Mennyire törekszenek arra, hogy mindamellett, hogy ezek kölcsönözhetők és egyénileg igénybe vehetők, például szervezett túrákat építsenek akár ezekre a kerékpárokra?

– Új lehetőség ezeknél az e-bike-oknál az, hogy minden korosztály kerékpározni tud. A másik pedig az, hogy nagyobb hatótávolságokat tudunk bejárni. Csak példaként említeném, hogy van egy központunk Szarvason. Ha ott kerékpárra ülünk és végigmegyünk a Hármas-Körös mentén érintve a Hortobágyot, a Berettyót, Ecsegfalvát, megérkezünk Dévaványára a Túzokvédelmi Látogatóközpontunkba, ahol szintén megszállhat a vendég. Majd ha utána elindul és a Sebes-Körös mellett felmehet egészen Körösladánytól Körösnagyharsányig, a Bihari Madárvártáig, ahol szintén meg tud szállni a vendég. Ez lehetővé teszi, hogy a túrát kényelmesen bárki megtehesse és eddig erre nem volt lehetőség, nem volt mód. Itt jön a nemzeti park bekapcsolódása. Most folyamatosan meghirdetett túráink vannak., de a jövő évtől minden héten legalább két meghirdetett túránk lesz. Ami azt jelenti, hogy szakképzett kolléga vezetésével bárki jöhet. Megmutatjuk a növényeket, az állatokat, a tájértékeket. Egyébként a honlapunkról, vagy a Facebookról folyamatosan tudják követni ezeket a lehetőségeinket.

 

– Milyenek az első tapasztalatok?

– Szerencsénk, hogy jó idő és napsütés volt. Alsónémediből érkeztek vendégek, ami azért érdekes, mert arra számítottunk, hogy először a közelből jönnek a vendégek. Műszakilag teljesen rendben volt minden. A túrát az egyik kollégám vezette, aki előtte felkészült. Nemcsak felületesen, hanem alaposan végiggondolva azt, hogy tematikájában egy ilyen 5 órás túrát hogyan lehet végigvinni. A látogatóinknak azt tudom mondani, hogy mindenki elégedett volt, jól érezte magát és egy csodálatos napot töltött velünk. Úgyhogy mindenkinek ajánlani tudom, hogy a vezetett túráinkra jöjjön el és vegyen részt rajta.

 

Dr. Tirják László

 

 

– Ha már a vezetett túrákról van szó, néhány gondolatban említette, hogy az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ segítségével érkeztek ide önökhöz is, illetve az összes többi nemzeti parkhoz is ilyen kerékpárok. De emellett kiemelt cél az e-kerékpár programban és a fejlesztési központban az aktív turizmus fellendítése. Mik a tapasztalatai önöknek? Feltételezem, azért önök találkoznak legtöbbet túrázókkal. Ez egyre népszerűbb lehetőség ma az emberek kikapcsolódására?

– Természetesen. Egy rendkívül jól fejlődő ágazatról van szó. Ha csak nyugat-európai példákra utalok. Hogyha most felugranánk egy kerékpárra, és kimennénk Bécsbe, körbemennénk az alsó rakparton vagy a bécsi operánál, megdöbbennénk rajta, hogy mennyien jönnek-mennek kerékpárral. Ugyanilyen Németország, és nem is akarok a Benelux államokra utalni. Az egészséges életmódnak van egy rendkívül nagy jelentőségű fejlődése mindenhol, így Magyarországon is. A mi tapasztalatunk egyébként az, hogy egyre többen jönnek hozzánk olyanok, akik egészséges életmódban gondolkoznak. Hogyha most elvonatkoztatunk a nemzeti parktól. Akár itt Békéscsaba környékén is, hogyha valaki kimegy, akkor látja, hogy hányan kerékpároznak Veszely, Doboz vagy Békés irányába, vagy azt, hogy hányan jönnek, mennek és futnak az Élővíz-csatorna mellett. A számuk évről évre fokozatosan nő. 

 

– Ha nem vonatkoztatunk el a nemzeti parktól, akkor ez egy kiaknázható lehetőség. Ugyanakkor nyilván önöknek az elsődleges feladata az az, hogy megvédjék a természetes környezetet. Hogyan lehet összeegyeztetni a túrázók egyre nagyobb tömegét azzal, hogy egyébként olyan területeket nézzenek meg, amelyek védettek, amelyekre kifejezetten figyelni kell?

– Először is el szeretném mondani, hogy az elmúlt 30 évben, mióta itt vagyok nemzeti parknál minden megváltozott. Nagyon sok minden másképp lett. A nemzeti park mai látogatóinak a döntő többsége úgy jön be, hogy tudja, hogy nem lehet zavarni a madarakat. Megkérdezi tőlünk, hogy mit csinálhatnak. 30 évvel ezelőtt még piros táblákat tettünk be, hogy mit nem tehetnek és mit nem. A világ ebből a szempontból rendkívül nagyot változott, ezért a hozzánk látogatók is másképpen közelítenek. Rendkívül jó és szerencsés ebből a helyzetünk, de a kérdésére konkrétan válaszolva, olyan helyeken alakítottunk ki például tanösvényeket – hiszen mind Jász-Nagykun-Szolnok, mind Békés és Csongrád megyébe vannak tanösvényeink – ahová ha valaki kimegy, akkor el tud tölteni egy napot kellemesen. Nem zavar semmit, de mindent lát. Látja az erdőt, a mezőt, a madarakat, a növényeket és mindent megismer. Például Kardoskúton, amikor jön a daruvonulás, akkor hétvégén tömegesen jönnek az emberek. Ott a kollégáim kint vannak egész hétvégén, de nem azért hogy megbüntessenek valakit, aki bemegy a Fehér-tóhoz, hanem hogy elmondják, hogy jön Skandináviából ez a madár, és megy le Marokkóba, és most itt mit csinál nálunk, mivel tölti az életét. Vagy azt, hogy a repülő darucsaládból melyik a fióka, melyik a szülő, melyik az apa. Nyilván azt is hozzá kell tennem, hogy sajnos azért van néhány ember, aki a jogszabályokat és törvényeket is megsérti, beáll példul egy mozgáskorlátozott parkolóba. Igen szigorúan kell eljárnunk ezekben az esetekben, de szerencsére ez is egyre kevesebb.


– Ajánlana néhány programot? Említette, hogy elsősorban jövő évre tervezik az e-bike a bemutatását olyan tekintetben, hogy akkor sokkal több túra lesz. Ősszel készülnek valamivel?

– Az ősz a madárvonulás kiemelt időszaka nálunk. Például most volt az Európai Madármegfigyelő Nap, amikor viszonylag sok vendég volt Biharugrán, ahol a kollégák végigvezették őket. A vendégek megszámolták, hogy hány nyári ludat, nagy liliket, cigányrécét, tőkés récét láttak. Biharugrán vezetett programjaink vannak, amelyekből a honlapunkon mindenki válogathat. Kardoskútra érkeznek a pusztai madarak. Már most rendkívül nagy élmény, hogyha valaki néhány órát kint tölt a Fehér-tó környezetében, hiszen ott szabadon láthat mindent, ha vitt magával távcsövet. Ott a Körösvölgyi Állatpark, aminek ezer arca van. Most lett vége a szarvasbőgésnek. Az Anna-ligetben egy könnyű sétát tehetnek, ami mindenkinek ajánlható bármelyik időszakban. Emellett fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a meghirdetett programjaink mellett vannak lehetőségek másra is. Ha egy iskolai csoport, vagy egy nagyobb baráti társaság jelentkezik, akkor vezetett túrákat tudunk biztosítani. A kollégáim teljes szakértelemmel, megfelelő képzettséggel, udvariasan és szeretettel várják a vendégeket.

 

További programok »

FEL