– Mióta, és miért van az öngyilkosság megelőzésnek külön világnapja?
– 2003-ban Stockholmban fogadtak el egy dátumhoz kötött emléknapot, több céllal. Egyrészt azért, hogy egyéni, de akár társadalmi, vagy kormányzati közegben is minél inkább jelentősége legyen annak, hogy felhívják erre a folyamatosan jelen lévő nagy problémára a figyelmet. 2016 óta citromsárga-narancssárga szalag jelképezi színben is ezt a világnapot, az emlékezés gyertyalángjára utalva, arra, hogy ilyenkor is gyújtsunk gyertyát az öngyilkosságban elhunyt szeretteink emlékére.
– Ilyenkor nem a számadatok a leglényegesebbek, de azért érzékeltessük, hogy mekkora problémáról van szó világszerte.
– Évente körülbelül 700 ezer befejezett öngyilkosság történik világszerte. Ez annyit jelent, hogy 40 másodpercenként egy. Magyarország éveken át világelső volt az öngyilkosságban. Ez a ’80-as évek közepén, több mint 4,5 ezer öngyilkosságot jelentett évente. Ha úgy vesszük, ez naponta 5 öngyilkossági kísérletet jelent, ez így szerintem döbbenetesen sok. Ez a szám manapság már jelentősen kisebb, de ebben az esetben évi egy is soknak számit.
– Minden évnek megvan a mottója, a jelenleginek az, hogy beszéljünk róla, illetve merjünk beszélni róla. Miért különösen fontos ez?
– Felelősséggel tartozunk a környezetünkben lévőkért. Itt megjelenik az a probléma, hogy kér-e segítséget az öngyilkos, vagy ha beszéltetjük azt, akinek ilyen gondolatai vannak, akkor nem mélyítjük-e benne a szándékot, nem adunk-e ötletet neki? Ez egy létező gondolat, de sosincs így. Az öngyilkos a legtöbb esetben nem meghalni akar, hanem nem akar úgy tovább élni, ahogy eddig. És tulajdonképpen az egyfajta megkönnyebbülés számára, ha egyáltalán beszélni tud róla. Szinte minden öngyilkos kér valamilyen módon segítséget. Ez a cry for help jelenség. Itt az a kérdés, hogy ezt meghalljuk-e, vagy van-e a környezetében valaki, aki hajlandó kapcsolódni hozzá.
Ez egy borzasztó nehéz téma, amit a nehézsége folytán kerül is az ember. Igazából akkor tudunk jól odafordulni az öngyilkossággal foglalkozóhoz, ha mi is képben vagyunk azzal, hogy egyáltalán hogy állunk az öngyilkosság problémájához. Elítéljük, megbélyegezzük, úgy vagyunk vele, hogy ez az ő saját személyes dolga. Vagy úgy vagyunk vele, hogy ez egy beszűkült állapot, amikor segítenünk kell, még ha nem is ismerjük. Vagy legalábbis valami segítség felé irányítani, hogy eljusson szakellátóhoz, aki ténylegesen be tud avatkozni. Akkor tudunk igazán hatékonyak lenni, ha tisztában vagyunk azzal, hogyan állunk ehhez az egész problémához. Persze ez egy olyan dolog, amivel nehéz szembesülni, az ember kerüli ezeket a témákat – ezért is nagyon fontos az önismeret.
– Milyen jelekre kell odafigyelnünk a környezetünkben? Mi lehet gyanús? Mikor kell egy családtagnak, vagy kollégának szakorvos segítségét kérni, ha azt veszi észre, hogy a környezetében lévőnél valami nem stimmel?
– Olyan specifikus jel, ami egyértelműen arra mutat, olyan nincsen. Megváltozik az érintett viselkedése, valaki befelé fordulóvá válik. Az öngyilkosság mögött legtöbbször – ha pszichiátriai kórokat akarunk keresni – a major depresszió áll, vagy valamilyen szerfogyasztás, vagy visszahúzódóvá válik az érintett, kerüli a társaságot. De ennek éppen az ellenkezője is lehet: más például úgy van vele, hogy rövidesen véget ér az élete, és elkezd költekezni. A lényeg az, hogy valamilyen viselkedésváltozás van, de legtöbbször, aki ezt tervezi, valamilyen módon ki is fejezi az öngyilkossági gondolatot, például: „szívesen elmennék, vissza se jönnék”; „de jó lenne nem felébredni”. Vannak ennek súlyossági fokozatai, aki kifejezi, hogy be kéne fejeznie az életét. Aztán még súlyosabb, ha valamilyen eszközt is említ, vagy valamilyen módszert, ahogy befejezné. Ezek egyre inkább sürgősségi felhívó jelek.
– Ha ilyen jeleket tapasztalunk, akkor mi mit tudunk tenni?
– Mindenképpen kell egy odaforduló attitűd, hogy nekünk nyugodtan elmondhatja. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, amellett nem lehet gyorsan elmenni, rá kell szánni az időt. Nem lehet megúszni, hogy majd holnap, holnapután, vagy valamikor. Legtöbbször a segítséget kérő nem utasítja vissza azt se, hogy elvigyük a háziorvoshoz, akár a pszichiáterhez, vagy ha nagyon sürgős, akkor a sürgősségi ellátóhoz forduljon. Mert ő is érzi, hogy ez egy elviselhetetlen teher.
– Az öngyilkosság megelőzésének világnapjához kapcsolódóan múlt héten, Békéscsabán is volt egy gyertyagyújtás a városháza előtt.
– Ez arról szólt, hogy szimbolikusan emlékezzünk meg az öngyilkosság érintettjeiről. Nemcsak azokról, akik elmentek, hanem azokról is, akik itt maradtak. Több szervezetet meghívtunk, elsődlegesen a Békéscsabai SOS Telefonos Lelkisegély Szolgálat, a Dr. Baly Hermina Alapítvány és több társszervezet volt jelen az összefogás és emlékezés jegyében.
– A csabai lelkisegély szolgálat múlt héten ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Mit kell tudni erről a szervezetről?
– 1989-ben alakult a telefonos lelkisegély szolgálat. Ez először még nem 24 órás szolgálat volt, csak az éjszakára koncentrált, aztán az évek során vált fokozatosan 24 órássá. Csatlakozott egy országos szövetséghez, a Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségéhez. A szolgálat 24 órában elérhető, ingyenesen, és mindig van egy ügyelő, aki fölveszi a telefont. Van a sürgősségnek az a szintje, amikor nem várhat egy probléma. Nyilván a hívásoknak csak egy része az öngyilkossági hívás. Mindenféle más pszichés jellegű elakadásban, segítségkérésben állunk a hívók rendelkezésére.
– Milyen számon és kik hívhatják a szolgálatot?
– A lelki elsősegély száma 116-123, ez egy országosan egységesített telefonszám. Bárki hívhatja, olyan pszichés elakadással, bármilyen lelki eredetű problémával, ahol ennek a problémának az átbeszélése, a közös gondolkodás nyújthat megoldást. A szolgálat az öngyilkosság megelőzésről szól, de bármilyen más jellegű problematikákban is tudunk segítséget nyújtani. Az orvosi esküben van egy olyan passzus, hogy ne árts. Az mindig nagyon fontos, hogy a körülöttünk lévőket próbáljuk segíteni, próbáljuk valamilyen pozitív irányba mozdítani. De a lelki egészség arról is szól, hogy magunkra is gondoljunk, hogy magunknak se ártsunk, és próbáljuk magunkat is egy olyan állapotban tartani, ahol segíteni tudunk.
