Dr. Takács Árpád: A hivatalt közelebb visszük az ügyfelekhez

2017. június 12. 16:10 | Mikóczy Erika

A Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára június 1-jei hatállyal dr. Takács Árpádot nevezte ki a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottá Orbán Viktor miniszterelnök.

A Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott korábban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági főigazgató-helyettese volt, mintegy húszéves rendvédelmi, közigazgatási vezetői tapasztalattal rendelkezik. Dr. Takács Árpádot február 15-től a kormányhivatal főigazgatói feladataival bízták meg, június 1-jétől pedig kormánymegbízottként folytatja kormányhivatali tevékenységét. Kinevezése után a 7.Tv stúdiójában beszélt eddigi munkájáról és további terveiről.

– Az elmúlt félévben a megye valamennyi városába ellátogattam, ahol működik kormányablak, járási hivatal vagy kirendeltség, és találkoztam a kollégáimmal. Mindenütt elmondtam, hogy mik a fő céljaim: az egységes jogalkalmazástól kezdve, a gyors reagáláson át a szemléletváltásig, vagy az új államigazgatási rendtartás bevezetésére való felkészülésig. Ezt követően megkezdtük a munkát, az egységes jogalkalmazást segítő módszertani útmutatót adtunk ki, így ma már például Szeghalmon is formailag ugyanolyan határozatokat adnak ki, mint Battonyán vagy Orosházán. Ez az állampolgároknak kiszámíthatóságot ad, a kormányhivatal részéről pedig következetességet sugall – fogalmazott a kormánymegbízott.

Dr. Takács Árpád kiemelte, hogy megtették azokat a főbb stratégiai lépéseket, amelyek révén széles társadalmi bázisra épülhet a kormányhivatal tevékenysége.

– A kormánymegbízott legfontosabb célja a kormány társadalompolitikai céljainak az érvényesítése. Ennek érdekében megkerestük stratégiai partnereinket, a megyei agrárkamarát és az iparkamarát, akikkel együttműködési megállapodást kötöttünk. Cselekvési tervet hoztunk létre, és megkezdtük a kiemelt beruházások áttekintését is. Ugyancsak együttműködési megállapodást írunk alá a Szent István Egyetem szarvasi karával, a vadászkamarával, az építészkamarával és a mérnökkamarával – közölte a kormánymegbízott.

Dr. Takács Árpád a továbbiakat illetően elmondta, hogy folytatódik a bürokrácia csökkentése, átalakul a jogi környezet, amire szintén fel kell készíteni a kollégáikat. Júliustól újabb hatáskörök kerülnek a járási hivatalokhoz, ami azt jelenti, hogy az ügyek intézését még közelebb viszik az állampolgárokhoz. Mindemellett szeptemberben új kormányablak indul Füzesgyarmaton és folyik a vasútállomáson kialakítandó kormányablak közbeszerzési eljárása. Komoly előrelépés lehet a Szarvasi Járási Hivatal épületének felújítása, de Gyulán és Mezőkovácsházán is terveznek fejlesztéseket, hogy minél méltóbb körülmények között fogadhassák az ügyfeleket.

További programok »

FEL