Dr. Ferenczi Attila: Tartsuk be az utasításokat és legyünk fegyelmezettek

2020. március 19. 18:27 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Arra kérnek bennünket a szakemberek, hogy legyünk együttműködőek annak érdekében, hogy a fertőzés terjedését lassítsuk. Így szerkesztőségünk is szeretne ehhez hozzájárulni. Ezért a 7.TV Aktuális című műsorának vendége volt Dr. Ferenczi Attila háziorvos, akit Tóth Bianka kérdezett a veszélyhelyzetben használható jó tanácsokról.

– Kérem, először fejtse ki, hogy mik azok az alapvető teendők, amit mindenkinek be kellene tartania.

– Alapvetően tudni kell, hogy a vírusoknak igazából nincs gyógyszere. Se az influenzának, se a koronavírusnak, se másnak, ezért a legfontosabb a megelőzés. Több úton lehet megelőzést végrehajtani. Egyrészt be kell tartani a hivatalos intézkedéseket, fegyelmezetten kell viselkedni. Illetve vigyáznunk kell a saját és embertársaink egészségére, az egészségi ellátórendszerre is figyelemmel kell lennünk. Ha az orvosok vagy az ápolók kiesnek a munkából, akkor nem lesz, aki ellássa a beteget. A vírusfertőzések szempontjából a megelőzés gyanánt az immunrendszer megerősítése nagyon fontos. Sajnos pont egy olyan időszakban vagyunk – a téli, tavaszi időszak, – amikor egyébként is ez a tavaszi fáradtságnak nevezett vitaminhiányos, energetikaihiányos állapotban vagyunk, és még jön rá egy ilyen fertőzés. Télen volt egy influenzajárvány is, nem csak koronavírus járvány van, tehát fokozottan ki vagyunk téve azoknak a terhelő ágenseknek, amik megbetegíthetnek, illetve járványt okozhatnak. Az immunerősítés céljából érdemes a C-vitamin, illetve a vitaminok bevitelét növelni, újabb ajánlások szerint a D-vitamint is javasolt nagyobb mértékben pótolni a szervezetben. Valamint a folyadék, többek között a meleg italok fogyasztása az egyik legfontosabb. Egy vírus csak akkor tud terjedni és életben maradni, ha van gazdateste, szemben a baktériummal, ami önmagába is tud szaporodni. Ezért, ha megtartjuk a kellő távolságokat, - új ajánlás szerint 2 métert – nem beszélünk egymás arcába, a tárgyak megfogása után kezet mosunk meleg, szappanos vízzel, akkor megvédhetjük magunkat és gátolhatjuk a terjedést. Jók ezek az alkoholos kézmosások is, de a szappan ebben az esetben is egy nagyon jó szer, hiszen ennek a vírusnak egy zsírburka van, és a szappan azt nagyon jól oldja, tehát nagyon hamar el tudja pusztítani. Ne üljünk fel az álhíreknek, próbáljunk logikusan gondolkodni és együttműködni. Egy-egy kormányzati intézkedésre ne kényszerként tekintsünk, hanem olyan intézkedésformára, ami igyekszik lassítani ennek a járványnak a terjedését. Ha egyszerre nagyon sok ember betegedne meg, akkor úgy leterhelné az egészségügyi ellátórendszert, hogy az nem bírna lépést tartani vele. Viszont, ha elhúzódóbbá vagy kitoltabbá tesszük ezt a fertőzést, abban az esetben jó esélyünk van arra, hogy kevesebb megbetegedés legyen, így az ellátórendszer lépést tud majd tartani ezekkel a problémákkal.

 

– Hogyan történik most a betegek ellátása? Milyen panaszokkal kereshetik meg Önt a betegei?

Valójában a betegek bármilyen panasszal megkereshetnek, hiszen ugyanolyan időrendben rendelünk, mint eddig. Minden nap rendelünk, mindenki igyekszik rendelni, bár a 65 év fölötti kollegákat kivonták a betegvizsgálati rendszerből. Ők bent vannak a rendelőben, e-recepteket írnak, adminisztrálnak, de közvetlen betegtalálkozást a saját védelmük érdekében nem tehetnek meg. Én magam 58 évesen nem éltem még meg ilyen intézkedéseket, amilyenek most vannak. Tudomásul kell venni, hogy egy új helyzet van, ehhez pedig alkalmazkodni kell. Még egyszer mondom, nemcsak a saját, hanem embertársaink érdekében is. Például ne keressük fel a rendelőket az eddig megszokott enyhébb tünetekkel vagy olyan panaszokkal, amit esetleg otthon is tudunk kúrálni. Telefonon kérjünk tanácsot az orvostól. Ő elmondja, hogy egy köhögésre, egy náthára milyen patikaszereket lehet alkalmazni. És ne feltétlenül terheljük vele a rendelést. Emellett nagyon fontos, hogy az idült betegségekkel kapcsolatos megbeszéléseket nem most kellene megejteni. Vannak krónikus betegek, magas vérnyomással, cukorbetegséggel, egyéb betegségekkel. Nekik beállított gyógyszereik vannak, nyugodtan fel lehet hívni a rendelőt a gyógyszerek miatt.

Hála istennek 2 évvel ezelőtt bevezették az úgynevezett e-receptet, ami révén az orvos a rendelőben felírja a gyógyszert, a páciens pedig a patikában a TAJ kártyával, illetve a személyazonosításával ki tudja váltani azokat. Eddig, ha valaki másnak akarták kiváltani - szülőnek, szomszédnak, rokonnak – a gyógyszert, aki éppen nem tudta kiváltani, akkor felírási igazolást, illetve meghatalmazást kellett vinni. Ebben segítség, hogy most erre nincs szükség. Tehát hogyha annak a betegnek, akinek ki akarják váltani a gyógyszert, viszik a TAJ számát vagy a TAJ kártyáját és önmagát is igazolja az illető, akkor a patikák ki fogják adni a felírt gyógyszereket. Azonban vannak olyan készítmények, amelyek nem jelennek meg E-recept formájában a patikáknál. Ezek általában a gyógyászati segédeszközök, az inkontinenciás betétek, pelenkák, az inzulinos tűk és tesztek, tesztcsíkok, valamint a kábító fájdalomcsillapítók. Ezekért a betegnek személyesen kell bemenni a rendelőbe. Azt ajánljuk a betegeinknek, hogy telefonáljanak időpontért, és akkor akár ki is tudjuk vinni nekik az épület elé, mert most azt az eljárásrendet vezettük be a Lencsési orvosi rendelőnél, hogy a betegek az utcán várakoznak. Így el tudjuk kerülni azt, hogy 10, 20, 30 ember zárt térben legyen. Egyenként sorszám alapján szólítjuk be őket.

Nagyon fontos, hogy az olyan beteg, – ezt nem lehet elégszer elmondani, mert sokan nem veszik ezt komolyan – aki fertőzött területen járt, – ez most Irán, Dél-Korea, Kína, Izrael, Olaszország – és lázas panaszai vannak, köhög, vagy nehéz légzése van, az ne is menjen a rendelőbe. Ő vagy a háziorvosát hívja fel, vagy pedig van egy zöld szám, amin keresztül a tünetei alapján jelentkezhet. Most már a fokozottan veszélyeztetett, de még nem az előbbi öt kategóriába tartozó ország: Franciaország, Németország, Spanyolország és Svájc. Tehát azok, akik innen hazajönnek, azok jó, ha eleve két hétre, akár önkéntesen is otthon maradhatnak. De az, aki az előbb említett öt országból jön haza, annak a hatóságok eleve karantént rendelnek el. Hiába jönnek a betegek szakrendelői kontrolloknak beutalóért, vagy vérvételre, csak sürgősségi ellátás folyik a kórházakban. Tehát ezeket halasztani kell. Úgy gondolom, hogy a jól felkészült, képzett háziorvosok Békéscsabán is nagyon sok mindenben tudnak ellátást, illetve segítséget nyújtani.

Az intézkedéseknek köszönhetően, ha a betegeknek lejárt a szakorvosi javaslat, vagy lejárt a közgyógyellátási igazolványa, vagy a jogosítványa akkor a háziorvos ezeket meghosszabbíthatja a veszélyhelyzeti intézkedés lezártát követő 90 napig. A jogosítvány esetében ez 15 nap. Tehát a veszélyhelyzeti eljárást lezáró 15 napig nem kell megújítani a jogosítványt. Hiszen maguk a rendvédelmi szervek is figyelembe veszik ezeket az intézkedéseket. Tehát akinek most járt le márciusba, vagy le fog járni áprilisban a jogosítványa, annak el fogják nézni ezt.

A táppénzes megjelenésnek is van alternatív lehetősége. Kéthetente szoktunk ilyen táppénzes papírt adni. Ha valakinek nem sürgős, vagy a kezelése, betegsége miatt továbbra is otthon marad, akkor nem feltétlenül kell kéthetente elmenni az orvoshoz. Viszont felhívnám a figyelmet, hogy aki lezárja a táppénzt, tehát munkába állna, annak személyesen meg kell jelennie.

 

– A fertőzés szempontjából kik számítanak fokozottan veszélyeztetettnek?

– Mindenki elkapja ezt a fertőzést a kisgyerekektől kezdve az egészen idősekig. Az idősebb korosztály a veszélyeztetett. Főleg a 60 év fölötti, de fokozottan a 75, 80 év felettiek, ezért kérjük azt, hogy bármennyire szeretjük nagymamát, anyukát, bármennyire szeretjük a szomszédot, lehetőleg az idősek ne nagyon mozduljanak ki otthonról, csak a legszükségesebb esetben, és lehetőleg ne is látogassuk őket. Telefonon érintkezzünk. Az egyedül élő idősek esetében az önkormányzatoknak kell gondoskodni arról, hogy az időseknek a megfelelő élelmet, tisztálkodást vagy takarítást biztosítsák. Az iskolák bezárása is az ő védelmük érdekében történt, nem is annyira a gyermekek veszélyeztetettsége miatt, de még a járvány elején járunk. Ennek az intézkedésnek az volt a célja, hogy a gyerekek ne vigyék haza a fertőzést a szülőknek, nagyszülőknek, és egyéb hozzátartozóiknak.

A legfontosabb szabály az, hogy lehetőleg minimalizáljuk az egymással való érintkezést. 15 percnél lehetőleg ne tartózkodjunk tovább egy légtérben, ha tudjuk, akkor a 1,5-2 méteres távolságot tartsuk meg. Fokozottan fertőtlenítsünk. A szokásos kézmosásnál egy kicsit jobban mossunk kezet, tehát a kézhátat, az ujjakat külön is meg kell mosni meleg vagy langyos, habzó, szappanos vízzel. Továbbá ne piszkáljuk az arcunkat, a szemünket, azokat a helyeket, ahol a fertőző ágens bejuthat. A két méteres távolságtartás azért fontos, mert – ahogy beszélünk, tüsszentünk, köhögünk – a nyálcseppecskék, amivel utazik ez a vírus, az addigra leesik. Amennyiben úgy érezzük, hogy bármilyen jellegű panaszunk van, próbáljunk beszerezni, illetve használjunk maszkot. Ezzel egyrészt embertársainkat védjük vagy a drágább maszkok esetében saját magunkat is tudjuk ezáltal védeni. Véleményem szerint minden maszk, még a sebészi maszk is véd valamennyit. Nyilván azt arra találták ki, az operálótól védje az operált betegeket, tehát a környezetet védi az adott személytől. Viszont vannak már szabvány, kétszűrős maszkok, FFP-vel jelölt maszkok, amik már engem is védenek az esetleges olyan környezetben, ahol fertőzésgyanú fordulhat elő. A fertőzésgyanús emberek leginkább Olaszországból, Kínából vagy Iránból, Izraelből hazaérkező honfitársaink, akik ilyen szempontból veszélyt jelenthetnek ránk és a közösségre nézve.

 

– Említette, hogy lehetőleg kerüljük a tömeget zárt térben. Mi a helyzet szabadtéren? Például most nagyon sok gyermek otthon van szüleivel. Hogyan oldják meg a levegőzést?

– Az immunrendszer nemcsak vitaminokkal, hanem például mozgással vagy könnyű, vegyes táplálkozással is erősíthető. Főleg télen voltunk bezárva, már négy órakor sötét volt, és keveset tudtunk mozogni. Célszerű a szabad levegőre kimenni, de kerülni kell a társas együttléteket. Tehát sétálni, babát eltolni abszolút jónak tartom. Azt már nem, hogy a játszótéren 8-10-en összeverődjünk, és akkor ott közösen legyünk. 

Ha lehetőség van rá, akkor főleg ilyen esetekben az alkoholfogyasztást, a dohányzást, a drogozást csökkenteni kell vagy megszüntetni. Orvosként tudom, hogy nem annyira egyszerű megszüntetni a függőségeket, de ezeket az egészségkárosító vagy romboló tényezőket visszább kellene szorítani, hiszen mint tudjuk, ez a vírus elsősorban a tüdőt támadja meg. Ráadásul nem is úgy, mint az influenza, vagyis áttételes, bakteriális úton, hanem közvetlenül a tüdőszövetet. Jó gargarizálni meleg italokkal, és azt nyilván kiköpni, mert a vírus először a szájüregben van, és azután jut le a tüdőbe. Érdekes módon a fiatalok sokkal enyhébb tünetekkel élik át a fertőzést, de fontos hangsúlyozni, hogy egy nagyon komoly betegségről van szó. Azért a 80%-a az embereknek észre se veszi, hogy volt neki ilyen. Nem különbözik semmiben se a vírusos, se a náthás, se egyéb, felső légúti betegségektől, nincs specifikus tünete, éppen ezért nem tudjuk pontosan, hogy ki esett át rajta és ki nem. Tehát a betegség jelentkezhet egy enyhe megfázással vagy akár tünet nélkül is, egy kis lázzal, torokkaparással, de sajnos az idősebb korosztályban halálos tüdőszövődményekkel is járhat. Ezért is fontos a fokozott óvatosság, óvjuk az időseket, ez az egyik jelszavunk, és óvjuk egymást.

 

– Kérem ejtsen még néhány szót a kismamákról és magzatokról.

– Az alapján, amit én olvastam róla, nem veszélyezteti őket, a várandósok immunrendszer le tudja küzdeni ezt a fertőzést. Körülbelül úgy reagál rá az immunrendszer, mint az influenzavírusra. A koronavírus 40 fajtáját ismeri az emberiség – ebből 4 az emberre is veszélyes –, ez valószínűleg egy mutálódott faj. A jelenlegi járványt nem egy ismeretlen kórokozó, hanem egy ismeretlen természetű kórokozó: a koronavírus egyik ismeretlen válfaja okozza. Az influenzát majd 100 éve spanyolnáthaként jegyezték fel az emberiség történetében. Van ellene védőoltás, ismert a rizikócsoport, a hatásmechanizmusa, a terjedése, milyen gyorsan tud fertőzni. A koronavírus esetében még egy friss vírusról van szó. A tavaly október-novemberi kitörése óta tanulmányozzák, és próbálják feltérképezni, hogy milyen hatásai vannak.

Pánikkeltésre semmi ok. Nagy felvásárlási láz van a boltokban. Nem gondolnám, hogy komolyabb ellátási gondok lesznek, de azt tudjuk, hogy már most a gazdaság néhány ágazatát érinti a járvány hatása. Nagyon fontos a fegyelmezettség, mert ezt nem szabad félvállról venni. Az intézkedéseket lehetőleg be kell tartani, és ennek nyomán törekedni arra, hogy a koronavírus-járvány a lefolyását enyhébbé tegyük vagy lassítsuk.

 

– Kérem, foglalja össze a legfontosabbakat!

A legfontosabb a fegyelmezettség. Emellett ne dőljünk be mindenfajta híradásnak. Próbáljunk hiteles forrásokból tájékozódni. Nagyon fontos, hogy az idősekre fokozottan figyeljünk oda, de az idősek mellett saját magunkra is, hiszen a saját szeretteink, családtagjaink is nagyon fontosak számunkra. Tartsuk be az utasításokat, és tájékozódjunk nap mint nap, hiszen ma már nem is információhiány, hanem információdömping van bármelyik hírportálon. Én azt ajánlom, hogy ha bármi kérdés vagy bármi aggály merül fel, vagy valami nem egyértelmű, akkor telefonon keressék nyugodtan háziorvosukat vagy kezelőorvosukat, akiben bíznak, ő meg fogja adni a megfelelő tájékoztatást ezzel kapcsolatosan.

További programok »

FEL