Szarvas Péter: Továbbra is fontos, hogy tartsuk be a szabályokat

2020. május 2. 17:15 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Békéscsaba polgármesterét Kugyelka-Zámbori Eszter kérdezte a koronavírus-járvány miatt az elmúlt időszakban önkormányzati hatáskörben hozott intézkedésekről és a következő napokban várható lépésekről április 29-én.

– 500 élelmiszercsomagot oszt ki Békéscsaba önkormányzata azok közt az emberek közt, akik a járvány miatt kerültek nehéz helyzetbe. Melyek ennek az akciónak a részletei? Hogyan dől el az, hogy kin tudnak most segíteni?

– A közgyűlés jogkörében eljárva ismét számos polgármesteri határozatot hoztam. Valóban azt látjuk, hogy a városban nagyon sokan szenvednek kárt, sérelmet a koronavírus-járvány miatt. És úgy döntöttünk, hogy tartós élelmiszercsomaggal szeretnénk azokon segíteni, akik a koronavírus-járvány miatt munkahelyüket elvesztik, vagy a vállalkozásuk nem működik, és igényt nyújtanak be az önkormányzat szociálpolitikai osztályához. Ezzel el is mondtam a lényeget, hogy a szociálpolitikai osztályhoz kell igényt benyújtani. Be kell mutatni a körülményeket, amelyek kialakultak, és amelyek alapján valaki igényli az élelmiszercsomagot. Egy főre egy 6500 forint értékű élelmiszercsomagot tudunk biztosítani, amelyben tartós élelmiszerek vannak benne, többek között olaj, cukor, liszt, tészta, konzervek és tea. Az önkormányzat 500 ilyen csomagot rendelt meg, amelynek az összköltsége 3,3 millió forint, amit az önkormányzat finanszíroz. Természetesen, ha azt látjuk, hogy ez az 500 élelmiszercsomag hamar gazdára talál, akkor készek vagyunk a jövőben ezt az akciót megismételni. Most ezzel segítünk a bajba kerülőkön, de bízom abban, hogy az élet visszatér előbb-utóbb a régi kerékvágásba.

 

 

A veszélyhelyzet végéig a Bartók Béla úti Családok Átmeneti Otthonában élőknek ingyenes étkeztetést biztosítanak. Erre miért volt szükség? Ezt hogyan kell elképzelni?

– A Bartók Béla 24. szám alatt van a városnak a Családok Átmeneti Otthona. Ide olyan családok, vagy csak gyermekek kerülhetnek átmeneti elhelyezésre, akiknek a lakhatásuk elnehezült, vagy megszűnt. Jelenleg öt olyan fiatalkorú van a Gyermekek Átmeneti Otthonában, aki számára naponta egy alkalommal melegételt kell, hogy biztosítsunk. Bár nekik a jogszabályok értelmében elvileg meg kellene fizetni az étel árát, most úgy döntöttünk, hogy a koronavírus-járvány veszély idejére térítésmentesen biztosítjuk a napi egy melegétkezést. Ez a gyakorlatban az jelenti, hogy az önkormányzat fizeti ki a szolgáltatónak a számlát. Ebbe az intézménybe olyan gyermekek kerülnek, akiknek az otthoni lakhatási feltételek megszűntek, így átmenetileg nem tudnak hol lakni. Akár a szülők megbetegedése, vagy családi viszály, vagy szociális helyzet miatt kialakult egy olyan élethelyzet, hogy a gyermeknek nincs hol laknia, és a szülői felügyeletet sem tudja senki gyakorolni. Számukra működtetjük a gyermekek átmeneti otthonát. Ennek az intézkedésnek köszönhetően úgy tudtuk megkönnyíteni a helyzetüket, hogy ezeknek a gyermekeknek a járvány idején nem kell fizetni ezért a napi egy melegétkezésért, mert ezt az önkormányzat átvállalta.

 

– A békéscsabai, bentlakásos idősotthokban is a Magyar Honvédség szakembereinek bevonásával megtörtént a fertőtlenítés, ami egy országos intézkedés része. Hogyan zajlott ez a beavatkozás?

– Múlt héten kaptuk az értesítést, és örömmel fogadtuk, hogy az operatív törzs által elrendelt fertőtlenítést ezekben az intézményekben is elvégzik a honvédség szakemberei. Az önkormányzat két ilyen bentlakásos intézményt működtet Békéscsabán, az Életfa Idősek Otthonát és az Ady Endre Utcai Idősek Otthonát. Az előzetes szervezőmunka után a honvédségi szakembergárda megjelent április 23-án az Ady utcai otthonban, és rendkívül jól szervezetten elvégezte a felületfertőtlenítést. Másfél nap alatt kellett az otthon munkatársainak megoldani azt, hogy az időseket a fertőtlenítés idejére átköltöztessék. Ez nem volt egyszerű feladat, hisz az intézményben sokan nehezen mozognak, betegek, és őket is egy időre el kellett vinni a lakókörnyezetükből. Az ott dolgozók nagyon jól és rugalmasan oldották meg az előkészületeket, és amikor csütörtökön reggel 8 órakor megjelentek a katonák a felszereléseikkel, lényegében minden készen állt a fertőtlenítés elkezdésére. Úgy kell ezt elképzelni, hogy a fertőtlenítő anyagot egy vállra szerelhető tartályból – mint otthon a permetező – fertőtlenítőszert fújtak ki a megfelelő felületekre, ezzel a kórokozókat el tudták pusztítani. Délután 2 órára végeztek, ezután kötelező volt 30-45 perc szellőztetni, csak ezután költözhettek vissza az idősek a szobájukba. Az Életfa Idősek Otthonában egy nappal később, április 24-én, pénteken jelentek meg a katonák. Lényegében ott is ugyanez volt a feladat. Példaértékű volt az Életfában dolgozók előkészítő munkája is. Itt annyiban volt más a helyzet, hogy az időseket nem kellett elszállítani, hanem egyik egységből a másikba költöztették át őket, illetve voltak, akik a jó időben a napos udvaron tartózkodtak a fertőtlenítés idején. A fertőtlenítés és szellőztetés után itt is visszaköltözhettek lakrészükbe a szépkorúak. Mind a két helyszínen a szakembereknek vigyázniuk kellett arra, hogy a személyes holmikat, növényeket, függönyöket, szőnyegeket is ki kellett vinni a lakrészből, ami bent maradt, azt pedig le kellett takarni. Nagyon komoly szervezőmunkát igényelt a fertőtlenítés, amely érintette természetesen a közös helyiségeket, az aulát, konyhát, raktárt, folyosót. Köszönöm a katonáknak a felelősségteljes munkát, az intézmények kollektívájának pedig azt, hogy mindent megtettek a fertőtlenítés gyors és gördülékeny lebonyolításáért.

 

– Az országos tisztifőorvos bejelentette, hogy minden idősek otthonában ellenőrzést tartanak a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai. Békéscsabán megtörténtek már az ellenőrzések?

– Jól fogadtuk az ellenőrzések hírét, hiszen a kezdetektől fogva tudjuk, hogy az idősekre a legveszélyesebb a koronavírus, az otthonokban pedig egy viszonylag kis területen sok szép korú él. Az intézményekben 30-35 munkavállaló dolgozik, és bár kijárási és látogatási tilalom van, fokozottan oda kell figyelni mindenre, hogy lehetőleg senki se fertőződjön meg. Miután az ellenőrzés megtörtént, kézhez kaptuk a jelentést. Nagy örömünkre nem állapítottak meg hiányosságokat az intézményekben, természetesen a továbbiakban is fontos, hogy az intézmények megfeleljenek a jogszabályoknak és a higiéniai előírásoknak. Tudni kell, hogy ebben a két idősotthonban a kezdetektől fogva nagyon szigorú a látogatási és a kijárási tilalom, folyamatosan működik a háziorvosi ellátás, a takarítási tevékenységet pedig megdupláztuk a takarítást végző személyzet megduplázásával. Elegendő fertőtlenítőszer van az otthonokban, és a kormány folyamatosan biztosítja a védőeszközöket is ha szükséges, de az önkormányzat is segít természetesen ebben. Az idős emberek nagyon szeretnének már találkozni a szeretteikkel, de erre egyelőre csak online módon van lehetőség. Még húsvét előtt rendeltem el, hogy mindkét idősek otthonában ki kell alakítani azt a technikai hátteret, amelynek segítségével a szép korúak tudnak beszélgetni a családtagjaikkal.

 

– Május 4-én a békéscsabai óvodákban is új működési rend lép életbe. Ez mit jelent pontosan?

– Egy kormányrendelet már megjelent, tanulmányoztuk is. Annak az a lényege, hogy május 4-től, hétfőtől, az óvodákban és a bölcsődékben ügyeleti rendet kell tartani. Békéscsabán ez számunkra nem új feladat, hiszen a polgármesteri határozatom alapján március 18-tól nálunk már van ügyelet. Jelenleg naponta körülbelül 30-30 óvodás és bölcsődés veszi ezt igénybe. Három óvoda van kijelölve az ügyeleti ellátásra. Május 4-től a belvárosi Százszorszép óvoda, a Tábor utcai óvoda, valamint a Lencsésin a Zöldovi biztosítja az ügyeleti ellátást. A szülőknek két nappal korábban kell bejelenteniük, ha igénylik az ügyeleti ellátást. Szeretném a szülőket, nagyszülőket megnyugtatni, hogy ez az ügyeleti ellátás sokkal több, mint a gyermekmegőrző, azok a gyermekek, akiket behoznak a szüleik, megkapják a nevelést, a törődést, a szeretetet, az ellátást, – báboznak, mesélnek, énekelnek – mintha rendes óvodai nap lenne. Ami most nincs, az az úszásoktatás, a néptánc és a labdajátékra-nevelés.

 

Jelen helyzetben nagyon sok esemény már szinte biztos, hogy elmarad. Lát-e Ön esélyt arra, hogy mondjuk a Sporthétfő, vagy egy-két szabadtéri koncert azért legyen a nyáron.

– Nagy fájdalom ez nekünk, hogy a nyárhoz közeledve azt kell, hogy mondjam, hogy a nyári szabadtéri eseményekkel kapcsolatos szervezőmunka egyelőre megállt. A koronavírus-járvány kapcsán a veszélyhelyzet elrendelése után azonnal összehívtam a kulturális intézmények vezetőit, a közművelődési munkatársakat, és kértem mindenkit, hogy augusztus 20-ig tartó időszak valamennyi rendezvényénél függesszük fel a szervezőmunkát. Így a Vitézi Játékok május első napjaiban, a Streetball Fesztivál júniusban, a Trianon emléknap, a Városházi Esték, a Csaba Nap, vagy a Csabai Nyár rendezvényeit várhatóan nem tudjuk megrendezni. Jelenleg a veszélyhelyzet elrendelése és a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet nem teszi ezeket lehetővé. Ha mégis lesz könnyítés, és esetleg lehet szabadtéren rendezvényeket tartani, – egyelőre én kevés esélyét látom ennek – akkor az önkormányzat kész arra, hogy gyorsan olyan programokat szervezzünk, ami megfelel a jogszabályoknak, és elnyeri a csabaiak tetszését. De sajnos most azt kell mondjam, hogy a biztonság és a veszélyek csökkentése az első. Erre kell leginkább koncentrálnunk.

 

– Közgyűlési hatáskörben polgármester arról is döntés született, hogy Novák Attila, a Békéscsabai Szakképzési Centrum, illetve Vargáné Nagy-György Katalin, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa kapja idén a Békéscsaba Kiváló Pedagógusa elismerést. Az elismerés átadása mennyiben fog változni? Hiszen feltételezhető, hogy pedagógusnapot sem tudnak idén tartani.

– Igen, gratulálok Vargáné Nagy-György Katalinnak és Novák Attilának, hogy megkapták a címet. Természetesen sokan mások is megérdemelnék ezt a kitüntetést, de az idén ők kapták az elismerést. Két olyan pedagógusról van szó, akik azzal is kitűntek és kitűnnek a környezetükből, hogy nemcsak alapvető pedagógiai munkájukról ismeretesek, hanem közösségszervező tevékenységükről is. Valamint arról is, hogy a gyerekekkel, szülőkkel, munkatársakkal remek kapcsolatot tartanak. Valóban mindig pedagógusnap alkalmával szoktuk átadni a Kiváló Pedagógus elismeréseket, de én most úgy érzem, idén ezt nem tudjuk megtartani. Június első napjaiban szokott lenni az ünnepség. Én egyeztetek a két érintettel, és azt fogom nekik javasolni, hogy ha augusztus 20-án lehet ünnepséget tartani, akkor tegyük meg azt, hogy köszöntjük őket. Ha akkor sem, akkor őszre tegyük át a köszöntésüket, mert ők ketten megérdemlik azt, hogy egy kicsit a dicsfény övezze őket. Úgyhogy nincs kitűzött időpontja az ünnepségnek. Várunk, figyeljük a járvány fejleményeit, és majd később fogunk erről dönteni.

 

Hasonló az elképzelése a Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetések ünnepélyes átadása kapcsán is? Hiszen 2020-ban Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes pszichiáter és dr. Tóth János, a helyi kórház főorvosa kapta meg az elismerést, ha még nem is vehette át személyesen.

– Igen, így van. Gratulálok Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnesnek, és dr. Tóth Jánosnak is. Úgy gondolom, hogy mindkettejük esetében megint csak jó helyre került az elismerés. Velük kapcsolatban is az a tervem, és talán az önkormányzat nevében is mondhatom, hogy jó lenne, ha szélesebb körben tudnánk őket is megünnepelni. Vagy Semmelweis napon tudjuk számukra átadni az elismerést, ez június 29-e körül szokott lenni, de sajnos csekély esélyt látok arra, hogy abban az időpontban megszervezhetünk egy nagyszabású ünnepséget. Ha lehetséges lesz, akkor augusztus 20-a egy remek alkalom lenne arra, hogy köszöntsük őket. Ha akkor se lehet, akkor őszre tennénk át az ő köszöntésüket is. Tartjuk az érintettekkel a kapcsolatot, és az ő beleegyezésükkel fogunk majd dönteni, hogy milyen körülmények között adjuk át az elismerést hivatalosan is.

 

– A városi költségvetés csorbult, mennyire nehezíti ez meg az intézmények, önkormányzati cégek életét?

– Fontos, hogy készítsünk prognózist és becslést. Valamennyi intézményvezetőnkkel egyeztettünk, ez 18 intézményt jelent. Megkértem az intézményvezetőket, április végéig készítsék el azokat a számításokat, amelyek bemutatják, hogy a bevételeiket és a kiadásaikat hogyan érinti a koronavírus-járvány. Ezekből a beszámolókból készül egy összefoglaló, azt követően látjuk majd pontosabban, hogy a város költségvetését az intézmények költségvetésének változása hogyan befolyásolja. Biztos, hogy negatívan, de ennek a mértékét még nem tudjuk pontosan. Akkor fogjuk majd látni, mennyi tartalékra van szükség ahhoz, hogy az intézmények egyensúlyban működjenek. A város cégeitől új üzleti terveket kértünk, szintén annak fényében, hogy milyen veszteségeket szenvednek el a koronavírus következményeként. Például a vagyonkezelőnél az ingyenes parkolás jelentős bevételkiesést jelent. Emellett a fürdő zárva van, a városi ingatlant bérlőknek, a piaci eladóknak kedvezményeket kellett adni a bérleti díjak vonatkozásában – ez mind-mind érinti a város költségvetését. Hogy mekkora tartalékképzésre lesz szükség ahhoz, hogy a város költségvetése egyensúlyban maradjon, ez most még nem tudjuk megmondani. Ez természetesen függ attól is, hogy az élet mikor térhet vissza a régi kerékvágásba. Becslésem szerint ez az összeg akár az egymilliárd forintot is elérheti. Jelenleg a város költségvetésében 500 millió forint tartalék áll rendelkezésre, ennek a megnövelésére lesz szükség, további tartalékokat kell feltárnunk, hogy a város működőképességét biztosítsuk. Ennek érdekében néhány fájdalmas lépést is meg kell hoznunk.

 

– Milyen fájdalmas lépések lehetnek ezek?

– Néhány olyan város által működtetett terület nem fog akkora forrást kapni, mint amekkorát elterveztünk, vagy amekkorát például tavaly kapott. Ilyenek az intézményeink, az élsport, a közművelődés és a civil szféra. Hogy milyen mértékű lesz, azt még nem tudom megmondani. Már az 500 milliós tartalék képzésénél is számos helyről történtek elvonások.

 

– Milyen enyhítésekre számíthatunk ön szerint a következő napokban?

– Békéscsabán is nagyon sokan szeretnének már kiszabadulni a karanténból, barátokkal összejönni, focimeccsre, koncertre menni. Én magam is így vagyok ezzel, de egyelőre ezt nem tehetjük. Továbbra is fontos, hogy tartsuk be a szabályokat. Hogy lesz-e könnyítés a kormányzat részéről, azt nem tudom, ez nagyon nehéz dolog. Várjuk a döntést, amihez alkalmazkodni fogunk. Békéscsabán azt tapasztaljuk, hogy az emberek nagy többsége fegyelmezett, betartják a szabályokat, de a rendőrség és polgárőrség fellépése is fontos. Hétvégente több tíz alkalommal intézkednek a rendőrök, de a polgárőrök és a közterület-felügyelet munkatársai is végeznek ellenőrzéseket. Remélem, ezek az eszközök elegendőek, hogy mindenki fegyelmezettségét fenntartsuk. Fontos, hogy hat hét után még mindig legyen önuralmunk ahhoz, hogy maradjunk otthon, így vigyázva magunkra és egymásra.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL