Dr. Csicsely Ilona: Az utóbbi években jelentős fejlesztések voltak Jaminában is

2019. május 25. 16:39 | Mikóczy Erika

Dr. Csicsely Ilona a 10-es számú, jaminai választókerület önkormányzati képviselője.  Mint mondja, az utóbbi időszakban jelentős fejlődésen ment át Békéscsabának ez a városrésze is, ahova egyre szívesebben költöznek azok, akik szeretnek családi házas környezetben élni.

 

– Ebben a ciklusban több beruházás valósult meg Jaminában, de hallani olyan hangokat, hogy miért a belvárost fejlesztik, miért nem ezt a városrészt.

 

–  Sok jaminai ma is azt mondja, ha a hídon túlra indul, hogy bemegyek a városba, és persze gyakran azt, ami már megvan, természetesnek vesszük. Pedig ha végiggondoljuk, az utóbbi 5-10 évben igen jelentős előrelépés volt Jaminában is. Az ezt megelőző ciklusban megvalósult a szennyvízcsatornázás, ami a jövőnk és a környezetünk védelme szempontjából meghatározó. A mostani ciklusban zárult le a vasútfejlesztés, amelynek eredményeként nemcsak az állomásépület, hanem a híd is megújult, de a repülőhíd felújítása és a Szerdahelyi utcai aluljáró is biztonságosabbá teszi a közlekedést. Képviselőként gyakran megyek idős embereket köszönteni, egyikük egyszer azzal fogadott, hogy kiszámolta, 5-10 percenként összesen 120 órát várakozott a sorompónál, az aluljáró révén pedig most már nem kell várni. Meg kell említeni azt is, hogy szinte minden intézményünk megszépült és energiatakarékosabban működik ma már.

 

A Szerdahelyi utcai aluljáró gyorsabbá, biztonságosabbá teszi a közlekedést

 

– A fogadóórákon milyen kérésekkel keresték meg önt a jaminaiak?

 

 – Minden hónap első szerdáján van fogadóóránk a Jaminai Közösségi Házban a városrész másik két képviselőjével együtt. Változó, hogy mivel fordulnak hozzám, a közterületre benőtt, közlekedést zavaró fától a közlekedési táblák elhelyezéséig, a járda- és útfelújításokig igen széles a skála. De például azzal is megkerestek, hogy szüntessünk meg egy olyan szelektív hulladékgyűjtő pontot, ahol rettenetes állapotok uralkodnak. A környezetvédelem ma már központi kérdés, erre otthon is figyelnek az emberek, azonban az említett gyűjtőpont nem alkalmas erre a célra.

 

– Milyen nagyobb fejlesztések történtek a 10-es számú választókerületben az elmúlt öt évben?

 

Az egészségház átadója - a felújítással a jaminaiak régi álma valósult meg

 

– Megszépült például a MIVA bölcsi, az egészségház korszerűsítésével pedig az itt élők több évtizedes álma valósult meg. A közlekedést illetően megújult két csomópont: a Szarvasi út felé, illetve az aluljárón át ma már sokkal jobb a közlekedés. Több mint 38 millió forintból megtörtént a Pataky László utca útfelújítása, és több mint 40 millió forintból a Tompa utca útfelújítása, de útfelújítás történt még a Táncsics, a Batsányi és a Toldi utcában, és járdafelújítás is volt számos utcában. Több helyen megoldottuk a csapadékvíz elvezetését, víznyelők létesültek, a Könyves utcában pedig megtörtént az áteresz-támfalak javítása is. A Táncsics utcán a vízelvezető árkokra már régen el van különítve forrás, ott vannak az anyagok, már csak meg kell csinálni.

 

 

A MIVA Bölcsi is megszépült

 

– Ön hogyan látja? Szívesebben költöznek ma Jaminába az emberek, mint jó pár évvel korábban?  

 

– Az utóbbi időben egyre több család költözik ide például a lakótelepekről, Egyre szebb a városrész, sokan építkeznek, felújítják a házakat, megszépítik a kerteket, udvarokat – gondosak itt az emberek. Elsősorban azoknak jó választás Jamina, akik szeretnek a ház körül tevékenykedni, hiszen egy kertes ház sok törődést igényel. Viszont itt kicsit olyan, mintha a természetben lenne az ember, nyugodt életet élhet, aki ideköltözik, ráadásul az intézményeink, iskoláink, óvodáink is nagyon jók.

 

– Folytatni szeretné ősztől, indul a választáson?  

 

– Sok feladat vár még megoldásra, ezért ha lehetőséget kapok, akkor igen.

 

További programok »

FEL