Dobd a kosárba!

2017. május 10. 19:39 | Kovács Dávid

„Dobd a kosárba!” címmel tartottak dzsemborit Békéscsabán, az Evangélikus Sportcsarnokban. A program célja, hogy népszerűsítse a kosárlabdát és az, hogy minél több gyermek ismerje meg a sportágat.

Egymás elleni mérkőzések, játékos vetélkedők és ügyességi feladatok várták a gyerekeket a Luther utcai létesítményben, ahol több mint száz fiatal játszott együtt. A „Dobd a kosárba!” elnevezésű programot öt évvel ezelőtt indította el az országos szövetség, a kezdeményezésnek pedig azóta is töretlen a sikere.

- A Magyar Kosárlabda Szövetség sportágfejlesztési programjában meghatározó szerepe van az utánpótlás-nevelésnek. Ahhoz, hogy ez a munka érdemben elkezdődjön, a legfiatalabb korosztállyal kell megismertetni a sportágat, a labdát, ki kell alakítani azokat a képességeket, készségeket, amelyek az oktatás későbbi szakaszában szükségesek - fogalmazott Vida András megyei utánpótlás-referens.

A fiatalok a kosárlabda minden szépségével megismerkedhettek, Gáspár Botond, magyar freestyle bajnok játékos különböző trükkökkel is készült, de nemcsak bemutatót tartott, hanem a sportszerűségre is próbálta felhívni a figyelmet.

- Fontos dolognak tartom, hogy a gyerekek már fiatalon átérezzék, mit jelent sportszerűnek lenni, hogy ezzel tűnjenek ki a többiek közül, ne a nagy szájukkal és a nagyképűséggel. Például azzal, hogy ők hozzák vissza legelőször a labdát. Azzal, hogy vigyázzanak egymásra és ezt nemcsak illemből tegyék, hanem azért, hogy sokáig tudjanak játszani – emelte ki Gáspár Botond.

A fiatalokat a napokban senior világjátékokat nyerő, korábbi 267-szeres válogatott Winter Ilona is örömmel figyelte, hiszen mint mondta, a sportot nem lehet elég korán elkezdeni, ezt a játékot pedig szinte életünk végéig űzhetjük.

A programra a megye több pontjáról érkeztek játékosok, hiszen több békéscsabai intézmény mellett Mezőberény, Békés és Gyula is képviseltette magát.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL