Díjazták az ország legjobb angolosait Békéscsabán

2020. augusztus 28. 19:37 | Gyemendi Réka

Tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola az országos tanulmányi versenyt, melynek díjátadóját pénteken tartották az intézményben.

Tirjákné Prisztavok Ágnes, az iskola igazgatója elmondta, hogy a verseny három fordulóból áll és 7-8. osztályos tanulók vehetnek rajta részt. A szervezés jogát pályázat útján nyerik el.

 

 

– Az első két forduló írásbeli, míg a harmadik fordulóban – ami a mai napon történt – szóban kell bizonyítaniuk tudásukat a diákoknak. A verseny általában májusban van, de a járványhelyzet közbeszólt. Nagyon izgultunk, hogy az augusztus végére tervezett időpont zökkenőmentes lesz-e, de úgy tűnik, hogy szerencsénk volt. Az országból több mint hétezer tanuló nevezett a versenyre, az utolsó fordulóba pedig közel háromszázan jutottak be, ők érték el az írásbeli dolgozattal a felterjesztéshez szükséges ponthatárt. Közülük választottuk ki a legjobb ötvenhárom tanulót, akiket meghívtunk a mai döntőre – ismertette az intézményvezető.

 

 

Hozzátette, hogy huszonhét 7., és huszonhat 8. osztályos tanuló versenyzett, ők pedig az az ország különböző részeiről érkeztek Békéscsabára. 

– Mindig nagy élmény számunkra, amikor olyan tanulókkal találkozunk, akik az idegen nyelvet, az angol nyelvet ilyen magas szinten beszélik, főként általános iskolában. Úgy gondolom, hogy ennél nagyobb célja nem lehet egy pedagógusnak, mint hogy ilyen szintre eljuttassa a tanítványait – fejezte ki örömét az igazgató.

 

 

További programok »

FEL