Diáksport napon mérték össze erejüket a Vízműben

2022. szeptember 29. 16:40 | Csiffáry Zsuzsanna

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium Jókai Mór Kollégiuma szervezett diáksport napot csütörtökön. A délutáni versenyen a megyeszékhelyhez tartozó összes kollégium versenyző diákjai vettek részt, akik öt számban, köztük lövészetben, dartsban, tollaslabdában és szkanderben mérték össze erejüket. 

A hagyományteremtőnek szánt rendezvényt 15 órakor, az iskola tornatermében Mucsi Balázs főigazgató nyitotta meg. Kiemelte, hogy mint testnevelés tanár különösen fontosnak tartja a diákok testi és lelki épségét. 

– Annyit mondok, hogy ép testben ép lélek. Úgy gondolom, hogy a diákok felé nemcsak szakmai oldalról kell közelítenünk, nem csupán a mentális lehetőségeiket kell feltárnunk, hanem a mozgás és a sport által is kell gondoznunk őket – fogalmazott a főigazgató. 

Schnider György, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégiumának igazgatója ismertette, hogy öt sportágban próbálhatják ki magukat a diákok a sportnapon. Lövészetben, dartsban, tollaslabdában, szkanderben és izomerősítő gyakorlatokban mutatták meg erejüket a résztvevők. 

 

További programok »

Itthon

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL