Diabéteszes gyermekeknek tartanak Erzsébet-tábort Gyulán

2021. július 22. 07:26 | Hidvégi Dávid

Szeptember 1-jétől minden óvodában és iskolában szakember törődik majd a diabéteszes kisgyerekekkel! Erről korábban a kormány döntött a köznevelési törvény módosításával. A cukorbeteg gyermekeknek nyáron Erzsébet-táborokat is rendeznek részben állami finanszírozásból.

A gyerekek érdeklődve fogadták a rendőrkutyabemutatót Gyulán a Diaboló Alapítvány által szervezett táborban. Az ilyen programok célja, hogy a nyári szünetben a köznevelési intézményeken kívül támogassák a diabéteszes gyermekek speciális ellátását és egészségük megóvását. A Diabétesz Erzsébet-táborokat 2021-ben mintegy 66 millió forintból tartják meg, részben a közmédia 2018-as „Jónak lenni jó!” adománygyűjtő kampányából befolyt összegből, részben állami támogatásból.

– Az Erzsébet-táborban sok színes programmal vártak minket. Hétfőn az Aquapalotába mentünk el, kedden délután Dogland kutyásbemutatót volt. Szerda délután a gyulai strandra megyünk, illetve pénteken is, de még sok színes programmal várna minket – mondta az egyik táborozó. Túri Szabolcs hozzátette: 4 éve a szülei vették észre, hogy sokat iszik és jár a mellékhelyiségre, ezért elmentek a háziorvoshoz, ahol magas vércukorszintet mértek nála, amely után 15 napra kórházba került.

Magyarországon mintegy 3500 gyermek él 1-es típusú diabétesszel. Az idén 20 éves Diaboló Alapítvány célja, hogy segítse a gyermekek testi és lelki egyensúlyát, valamint küzdjön a hátrányos megkülönböztetés ellen. A kormány a köznevelési törvény májusi módosításával rögzítette, hogy szeptember 1-jétől minden óvodában és iskolában szakember törődik a diabéteszes kisgyerekekkel.

 

 

– A kormánynak ezen az intézkedése több évtizedes problémát orvosol, hiszen korábban nem volt ilyen, hogy az oktatási intézményekben szakember vagy valamilyen szinten képzett iskola vagy óvodapedagógus vigyázzon és felügyeljen a diabéteszes gyermekekre. Én azt gondolom, hogy ez mind a gyermeknek, mind a gyermeket nevelő családnak hatalmas segítség, tekintettel arra, hogy a gyermek biztonságban van és jól érzi magát. A szülő is biztonságban tudhatja a gyermekét – fogalmazott Kosznáné dr. Pule Ilona, a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért kuratóriumi elnöke. Kiemelte: az elkövetkező időszakban felkeresik a megyei köznevelési intézményeket és felajánlják a személyre szabott segítséget.

 

 

Az alapítvány már több sikeres pályázaton van túl, 2020-ban például 7 millió forintot nyert el az Emberi Erőforrások Minisztériumától "7Pettyes gondoskodás" címmel, az idei kérésük pedig még elbírálás alatt áll. A kormány döntése értelmében a civil szervezetek 100 milliós keretösszegre pályázhatnak a cukorbetegeknek szóló programok szervezésével, a diabéteszes centrumok pedig tavaly és idén is félmilliárd forintot kapnak.

További programok »

Itthon

Nem kenyerünk a szemfényvesztés! – látásápolás nyáron

Legyen szó szemcseppekről, vitaminokról, vagy akár napszemüvegekről, a látószervünk a bőrhöz hasonlóan kiemelt és tudatos védelmet igényel. Nyáron intenzíven vigyáznunk kell, amikor a forróság, az UV, a gyakrabban előforduló bulizás, valamint sokaknál a pollen is árt a szemnek.
2024. június 24. 11:45
FEL