Kétszáz cukorbeteg gyermeket ajándékoz meg a Diaboló Alapítvány

2020. december 12. 13:55 | D. Nagy Bence

A Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekékért 200 speciális ajándékcsomagot juttat el karácsonyig Békés megye 200 cukorbeteg gyermekének.

Szombaton Szabadkígyósról indultak útnak azok a szülők, akik a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért kezdeményezésére 200 Békés megyei cukorbeteg gyermeket lepnek me karácsonyi ajándékkal.

– Tavasszal egy pályázatot nyújtottunk be az Emberi Erőforrások Minisztériumához "7Pettyes gondoskodás" címmel. A pályázattal elsősorban Békés megyei cukorbeteg gyermekeket és családjaikat szerettük volna támogatni. Az idei év során ennek a tervnek szinte minden elemét sikerült megvalósítani, most a "hetedik pöttynél" tartunk – számolt be Kosznáné dr. Pule Ilona, az alapítvány kuratóriumi elnöke. Mint mondta, bár a koronavírus-járvány az alapítvány munkáját is nehezítette, szombaton mégis útnak indíthatták az ajándékcsomagokat.

Hét mentorszülő visz ajándékot a megye hét körzetébe (Kép: Bucsai Ákos/BMC)

 

A csomagokban –  a higiénés termékek mellett – negyed kilogramnyi diabetikus szaloncukor is helyet kapott, sőt, a gyerekek játék nélkül sem maradnak.

– Az alapítványunk logóján is szereplő diaboló játékokat juttatunk el minden gyermeknek, jelezve ezzel azt, hogy a diabétesz – mint ahogyan a játék is – a megfelelő egyensúly megtartásáról szól – emelte ki a kuratórium elnöke.

Játék a diabolóval (A kép illusztráció. Forrás: youtube.com)

 

– A megyét hét körzetre osztottuk fel: Békéscsaba, Békés, Gyula, Orosháza, Lőkösháza, Békésszentandrás és Füzesgyarmat környékére. Mentorszülők segítenek eljuttatni az ajándékcsomagokat a családokhoz, a személyes kontaktus minimalizálásával – ismertette Lévai Ildikó, kuratóriumai tag. Hozzátette, az érintett családok mindegyikéhez még karácsony előtt elviszik az ajándékokat.

 

FEL