A ringben két rivális, a tét élet vagy halál. Anthony Shaffer Detektívjátszmája több, mint krimi, itt lélektani hadviselés zajlik. A Békéscsabai Jókai Színház stúdióbemutatóján Katkó Ferenc és Tege Antal fantasztikus alakításával feszültséget, légkört teremt, zseniálisan hipnotizál. (Niedzielsky Katalin kritikája)
A stúdiószínház fekete falai jól illeszkednek a misztikus játékhoz. A díszlet egy angliai vidéki kúriába röpíti a nézőt: dolgozószoba könyvespolccal, kandallóval, whiskyvel, ahogy kell. Jólét, gazdagság és valami különleges hangulat, feszültség lengi be kezdettől a színpadot, amelynek elején egy furcsa bábú, a röhögő tengerész lóg ki az elegáns bútorzatból. Nem is kell soká várni, hogy az izgalom, a félelem fokozódjon.
Andrew Wyke, az ismert krimiíró otthonába várja az olasz származású utazási ügynököt, Milo Tindle-t, akiről pontosan tudja, hogy a felesége szeretője. Először kicsit kóstolgatják egymást, de a csipkelődés gyorsan sértegetésbe, rágalmazásba fordul, majd a házigazda beszól: vendége vegye feleségül a feleségét. Hátborzongató tervet eszelt ki, hogy luxushoz szokott nejét a kevésbé tehetős digó elvihesse, és főleg azért, hogy anyagilag ő maga is jól járjon. A családi ékszert kell Milónak bohócnak álcázva ellopnia, a biztosító a tulajdonost majd kártalanítja, és boldogan élhet barátnőjével. A szerelmes ügynök először ódzkodik, aztán belemegy a játékba. Mert a játék, ez itt a kulcsszó!
Egyetlen előadás eseménysorát, poénjait sem ajánlatos előre lelőni, különösen igaz ez a krimire, de néhány fontos szempontot azért illik felsorolni az elemzés előzményeként. Az első felvonás, játszma, menet nyertese, győztese kétségtelenül Andrew Wyke, aki mindent elér, amit hidegvérrel eltervezett. A jelmezes próbák csak gazdagítják a szerepek és a poénok tárházát, végül a bohócnak öltözött rabló mellett döntenek, megrendezik a betörést, a rendőrség számára hátra hagyandó helyszínt. Mielőtt lemenne a függöny, a sokadik váratlan fordulat: Wyke beismeri, mégsem adja el a nejét, bár megunta, de megszokta, az övé, a vagyonhoz is ragaszkodik, játék, rászedés volt minden. Aztán újabb csavar következik: lelövi a „rablót”.
Szünet után már tudjuk: itt nagyon észnél kell lenni, hogy követni tudjuk a szerzői, rendezői logikát. Doppler nyomozó érkezik, és tételesen mindent a fejére olvas a rablást és a gyilkosságot kitervelő Wyke-nak, aki először tagadni próbál, majd kénytelen beismerni tetteit, de azt állítja, hogy vaktölténnyel lőtt. (Csak én ne lőjem el a poént!) A lényeg, hogy az előzőleg magabiztos, fölényes, diktáló arisztokrata fokozatosan összeomlik, alul marad, a második játszma nem az övé. Ellenfelének sikerül revansot vennie, már-már úgy tűnhet, hogy döntetlen lesz a meccs, de ez nem illene a képbe! Váratlan fordulat: egyikük ismét felülkerekedik és beváltja ígéretét. De maradjon titok, hogy melyikük az, mi teljesül, és miről értesült előzetesen a sokat szidott rendőrség!
Anthony Shaffer Mesterdetektív című, 1972-es darabjából, amelyből film és számos színpadi feldolgozás is készült, Seregi Zoltán nagyszerű, izgalmas, szórakoztató és elgondolkodtató előadást rendezett. Ez a békéscsabai Detektívjátszma sokkal több, mint krimi vagy misztikus thriller. A megrendezett betörést, verekedést, lövöldözést leszámítva a küzdelem szavakkal zajlik, és mint tudjuk, szavakkal is lehet ölni. Itt nincs utcai autós üldözés, csoportos kivégzés, robbantássorozat, de annál súlyosabb a lélektani hadviselés, a hipnózis, két ember megaláztatása, az őrületbe kergetése. Két órán keresztül váratlan fordulatok, csavarok sorozata ragadja el és tartja foglyul a nézőt, soha nem az történik, amire számítunk, mindig felülmúlja a színpadi történés a képzeletünket. De nem az íróét! Mert Andrew Wyke a fantázia világát, a bűnözés, „a gyilkosság művészetét” összekeveri a valósággal, úgy szővi az események fonalát, szolgáltat ki embereket, érzelmeket gyilkos ösztönöknek, gátlástalan érdekeknek, játékszenvedélyének feláldoz sorsokat, életeket, miközben tetteire azzal ad felmentést, hogy minden „csak játék”.
Fordulatokban gazdag, káprázatos szócsata, szerepek sokaságának felvonultatása ez az előadás, és benne két kiváló színész brillírozik: Katkó Ferenc az író, Tege Antal az ügynök és a nyomozó szerepében. De valójában mindketten számos sokoldalúan megrajzolt karaktert keltenek életre a játszmák, győzelem- vereség, támadás-visszavonulás, vicc és dráma során. Kétórás folyamatos jelenlétet, ennyiféle karaktert nem is lehet rábízni csak a legkiválóbb színészekre.
Krimihez általában akkor nyúlunk, amikor könnyed, pihentető szórakoztatást remélünk a könyvtől vagy a tévésorozattól. A darabban is elhangzik, hogy ez a műfaj „a nemeslelkű ember kikapcsolódása”. A Detektívjátszma ennél azért mélyebbre ás, amikor a két rivális férfi küzdelmével, izgalmak és poénok közepette a párkapcsolatok minőségére, a játékszenvedély veszélyeire és még sok minden másra világít rá, s elgondolkodtat azon, hányféle szerepjátszásra is kényszerülünk életünk során. A szerepet játsszuk, előadjuk, megszemélyesítjük – ezek a kifejezések jellemzők a magyarban és a többi nyelvben is. S ha már nyelvészkedünk kicsit, érdemes megemlíteni, hogy Shaffer művének eredeti angol címe Sleuth volt, ami kopót, vérebet, rendőrt, detektívet jelent. A két alakítást nézve, a kopó és a véreb harca mindenképp találó.
Egymásnak feszülnek, ölre mennek. Miért is? Férfiak, riválisok, egy nő biztosan ok a küzdelemre. Talán a nő egyáltalán, aki a férfit saját hülyeségeivel szembesíti. Vagy az előkelő angol arisztokrata meg akarja leckéztetni az olasz bevándorlót, az egyébként megunt feleségét elhódító sármőrt? Csak hogy (férfi) felsőbbrendűségét hangsúlyozza? Angol mivoltát? A hölgyekre irányuló megkopott vonzerejét ellensúlyozza? Ki-ki döntse el, melyik motiváció szimpatikus, leszámítva persze a sztereotípiákat! Vagy egyszerűen csak hagyjuk, hogy kicsit beleborzongjunk, meg jókat röhögjünk ezen a férfias viaskodáson!
Niedzielsky Katalin
