Népszerűek a színház stúdiódarabjai

Az évad stúdiódarabjai nagy sikert arattak, az előadások iránt folyamatos az érdeklődés, ezért közkívánatra májusban is műsorra tűzi a Békéscsabai Jókai Színház Anthony Shaffer Detektívjátszma című krimijét és Neil Simon világhírű darabját, Az utolsó hősszerelmest.

Az izgalmas, fordulatokban gazdag krimit Katkó Ferenc és Tege Antal játssza, és az események középpontjában a nő áll, aki meg sem jelenik a színen. Andrew Wyke, az előkelő angol krimiíró az egyik szereplő, a másik egy olasz származású utazási ügynök, Milo Tindle, a harmadik Doppler nyomozó (utóbbi két figurát Tege Antal kelti életre). Andrew Wyke meghívja elegáns otthonába Milo Tindle-t, aki „mellesleg” a felesége szeretője. S a házigazda egy tervet eszel ki, amely szerint Milo meggazdagodhat, megtarthatja a nőt, ő maga pedig szabad lesz, boldogan élhet saját szerelmével. Az előadást Seregi Zoltán rendezésében május 2-án és 3-án 19 órakor láthatja ismét a közönség a színház tetőtéri stúdiójában.

A darabot Mesterdetektív címmel Köröspataki Kiss Sándor fordításában a hatvanas évek elején a Madách Színház mutatta be, Mensáros Lászlóval és Márkus Lászlóval a főszerepben. Shaffer művét később Hamvai Kornél is lefordította. A férfi-nő konfliktus örökzöld téma, nem véletlen, hogy rendszeresen műsorra tűzik a színházak. Seregi Zoltán rendező most úgy dolgozta át a darabot, hogy választékos, jól mondható szöveg kerüljön a színpadra.

Bartus Gyula és Tarsoly Krisztina (fotó: A-Team)

Neil Simon Az utolsó hősszerelmes című vígjátékát április 1-jén a Művész Kávéházban mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház, a bemutató helyszínére utalva az előadás a Kávéházi vígjáték alcímet kapta. A népszerű stúdiósorozat negyedik előadását Csurulya Csongor rendezte.

Az amerikai szerző darabjának középpontjában Barney Cashman New York-i halvendéglős áll, akinek szerepét Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész játssza nagyszerűen, mindhárom női figurában Tarsoly Krisztina kiváló partnere. A történet arról szól, hogy az idősödő főhős bár boldogan él a családjával, egy napon mégis rádöbben, hogy az életéből hiányzik valami, ezért randevúra hív különböző hölgyeket, hogy házasságon kívül, kalandokban is kipróbálja magát.

Csurulya Csongor rendezésével a mai nézőket szólítja meg, nemcsak megnevetteti, hanem el is gondolkodtatja. Az előadást májusban újabb hat estén láthatja a publikum, május 6-ától 10-éig, az előadások 19 órakor kezdődnek a Művész Kávéházban. Az előadás meghívást kapott a május 25-én tartandó XXI. „Melpomena Tavrii” Nemzetközi Színházi Fesztiválra, Khersonba.

Niedzielsky Katalin

 

Megosztás:

Címke: , ,