Demonstrációt tartottak a szociális dolgozók helyzetének javításáért

2019. október 11. 16:12 | Hidvégi Dávid

"Demonstráció a szociális ágazatban dolgozók megbecsüléséért" címmel a munkavállalók körülményei miatt tartottak tiltakozórendezvényt a békéscsabai Kossuth téren.

A civilek és a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége által szervezett demonstráción többen is beszédet mondtak. Az egyik felszólaló kiemelte, hogy ahol ő dolgozik ott negyvenhét ellátott van, de csupán kétfős nappali személyzet jut rájuk. Szabó Attila hozzátette: a fiatalok az alacsony bérek miatt nem látnak perspektívát ebben a szakmában.

– Elsősorban az anyagiak jelentenek problémát, de erkölcsileg is úgy érezzük, hogy nem vagyunk megbecsülve. Sok esetben hatalmi arroganciát is tapasztalunk - mondta a demonstárló.

Fajzi György szerint fontos lenne a civileknek belépniük a mindennapi politikába. Az iskolapszichológus kiemelte: a politikusok nagyon sok esetben a saját érdekeiket nézik, így hiányoznak azok a fékek és ellensúlyok, amelyeket a polgárok biztosíthatnának bizottságok felállításával.

– Úgy gondolom ma is egy látszatdemokrácia létezik, viszont a különbség az, hogy most a társadalomban kevesebb hajlandóság, kevesebb energia van arra, hogy ezt megváltoztassa. Ezért fontos lenne olyan lehetőségeket, például fórumokat biztosítani, amelyek nyíltak lennének, sok fajta irányzattal, pártok és nem pártok vezetőivel – fogalmazott Fajzi György.

Körömi János elmondta: a túlterhelt dolgozók félnek felszólalni saját védelmük érdekében. A civil szervező kiemelte, hogy fontosak a szakszervezetek, hiszen azok jelenléte állandó, szemben a pártokkal, amelyek sűrűn cserélődnek.

– Szakszervezetek jelenléte, illetve a működése is erősödik. Bíztatnám arra a dolgozókat, hogy ne legyintsenek rá, mert tényleg volt egy pár évtized, amikor nem igazán láttuk a szakszervezeteket. Most egyre többször találkozom velük, számos érdekvédelmi egyeztetés van, illetve bíróságra mennek, tehát elég markánsan képviselik a dolgozók érdekeit – nyilatkozta Körömi János.

A rendezvény főszervezője hangsúlyozta: a szociális szférában elsősorban az ember- és eszközhiány adja a legnagyobb problémákat. Nika István példaként felhozta, előfordul, hogy egy ápoló éjszaka 40 emberre ügyel és míg beengedi a kenyeres autót, addig felügyelet nélkül kell hagynia az ápoltakat. Hozzátette, ha az ellátottakkal bármi történik az a munkavállaló felelőssége, hiába az emberhiány.

– Előfordult olyan eset, hogy a szakszervezet azzal fenyegetőzött, hogy megveszi a tagjainak a gumikesztyűt, mert azt a munkáltató nem tudta biztosítani. Fertőző betegeket, súlyos betegeket úgy ápolni, hogy a munkavállalónak egy pár gumikesztyűt nem tudnak biztosítani az elég nagy problémát jelent – tette hozzá.

Nika István kérdésünkre elmondta, hogy a szakszervezetek részéről folyamatos az egyeztetés az ehhez hasonló tüntetések létrejöttéről. Hozzátette: a jelenlegi jogszabályok megnehezítik ezen rendezvények megszervezését.

További programok »

FEL