Hadházy, Bősz, Vadai, Varga-Damm, Donáth, Tordai is beszélt a csabai tüntetésen

2019. január 12. 19:27 | behir.hu

Vonulásos tüntetés volt Békéscsabán szombaton délután és este. Sokan az ellenzéki pártok zászlai alatt, mások civilként csatlakoztak a menethez, amely Körömi János vezetésével, az Andrássy úton vonultak a Szent István térre, a városháza elé. A tömegben például a DK, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik zászlait lehetett felfedezni a transzparensek mellett.

 

 

 

 

A városháza előtt Körömi János úgy fogalmazott: a vidék is felébredt, egyre többen fognak össze az „Orbán-rezsim” ellen. A Szent István téren egymást követték a felszólalók. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő indította a sort, akit ujjongva fogadtak a jelenlevők. Mint mondta, ami most történik, az arról szól, hogy „összedől a Fidesz kártyavára”. Úgy fogalmazott, hogy a hatalom bástyáit le kell győzni. Az egyik ilyen Polt Péter és ügyészsége, a másik a közmédia, a köztévé, ez utóbbinál azt szeretnék elérni, hogy Pap Dániel, az MTVA vezérigazgatója lemondjon. Emellett azt is célként fogalmazta meg, hogy a „fizetett kormàny-propagandát” törvényileg tiltsák be. Kiemelte, hogy cselekedni kell, és ezt a cselekvést jól kell időzíteni.

 

 

Bősz Anett országgyűlési képviselő (Liberálisok) szerint arról szól ez az időszak, hogy közösen kell követelni a „rabszolgatörvény” visszavonását. „A kormány fél, önök ne féljenek harcolni a demokráciáért” – jegyezte meg, és kormányváltásra buzdította a tömeget.

Vadai Ágnes országgyűlési képviselő (Demokratikus Koalíció) leszögezte: neki kötelessége kérdezni az Országgyűlésben és például az MTVA-székházban, azonban mindenkinek, a Békéscsabán tüntetőknek is joguk van kérdezni.

– Meg lehet kérdezni, hogy 2018-ban, ami a családok éve volt, hogyan hozhattak olyan törvényt, amelynek következtében rengeteget túlóráznának a szülők. Hogyan lehetséges, hogy azt hazudják, megemelik a rendőrök fizetését, miközben a rendőrök ma is keveset keresnek. Tele van az ország Magyarország jobban teljesít plakátokkal, miközben sokan alig tudnak megélni. Hogyan lehetséges ez egy normális országban? Egy módon: hogy a Fidesz vezetői már nem érzékelik a valóságot – fogalmazott Vadai Ágnes, hozzátéve, hogy Budapest már lázad, de jöjjön a vidék is, mert a vidék nélkül nincs változás.

 

 

Varga-Damm Andrea országgyűlési képviselő (Jobbik Magyarországért Mozgalom) arról beszélt, hogy véget ér az élet, véget ér egy ország, ha az emberek remény nélkül fekszenek le, és cél nélkül kelnek fel. Mint mondta, hosszú időn át őt is megtévesztette Orbán Viktor, de rá kellett jönnie, hogy egy „beteg, diktatórikus rezsim” szenvedő alanyai a magyar polgárok. Hozzátette: az első léket az Európai Parlamenti választáson lehet a Fidesz hajójába ütni, így ez akár a rendszerváltás első felvonása lehet.

Tordai Bence országgyűlési képviselő (Párbeszéd Magyarországért) kijelentette, hogy 2019 az ellenállás éve Magyarországon. „Azt hiszik, hogy félünk, de mi nem félünk, és összefogunk. Ha pedig van egység, van erő, akkor képesek vagyunk cselekedni. Ma végre van egység a szakszervezetek, a pártok és a nép között” – mondta.

Donáth Anna a Momentum Mozgalom országos alelnöke szintén arról beszélt, hogy közös felelősség a falak ledöntése. Arra kért mindenkit, hogy gondolkodjon, politizáljon és beszéljen bátran akár itt Békéscsabán is, hisz ehhez nem kell Budapestre menni. „Legyetek hangosak és dühösek, jogotok van hozzá” – mondta.

 

 

Kis-Szeniczey Kálmán, a Lehet Más a Politikaországos elnökségi tagja elmondta, elhozta azt a zászlaját, ami már sok helyet megjárt, és amelynek rúdja kapanyélből van. „A kizsákmányoló rendszert meg kell dönteni, a visszaszámlálás elkezdődött. Sok dolgunk van még. a helyi önkormányzatoknál is össze kell fognunk”  – jegyezte meg, és kitartásra szólított fel mindenkit.

Miklós Attila békéscsabai önkormányzati képviselő (MSZP) szerint összefogva sok mindent el lehet érni, egyebek mellett lehetőséget adhatnak arra, hogy ki-ki visszatérjen a szakmájához (például Mészáros Lőrinc a gázszereléshez), és hogy Orbán Viktor pedig „tisztességes szakmát tanuljon, mert miniszterelnökként megbukott”.  Azt is elmondta, hogy a következő csabai testületi ülésen előterjeszti, hogy a „rabszolgatörvényt” Békéscsabán ne alkalmazzák.

 

 

Nika István a Magyar Dolgozók Szakszervezete elnökségi tagja végezetül a munkavállalók jogairól beszélt. Valótlannak nevezte, hogy a munkavállalók a hó végén megkapják a túlórapénzüket. Végezetül hívta a jelenlevőket a szakszervezetek közeljövőben várható demonstrációira.

 

További programok »

FEL