Deep Purple-sláger komolyzenei feldolgozásban

2017. szeptember 22. 13:39 | behir.hu

A rock és a komolyzene kéz a kézben jár a Filharmónia Magyarország bérletnyitó koncertjén október elsején 19 óra 30 perckor. A szlovén Nova Filharmónia és a Zuglói Filharmónia közös koncertjén több mint nyolcvan művész zenél egyszerre a Csabagyöngye hangversenytermében – tájékoztatott következő rendezvényéről a Filharmónia Magyarország Nkft.

A brit Deep Purple zenekar egyik legismertebb, 1972-beli rock-száma, a Smoke on the Water (Füst a víz fölött) legendás gitár riffjének klasszikus zenei felállásban való újragondolása már fiatal kora óta foglalkoztatta Andrej Misson szlovén zeneszerzőt, karmestert, a Lubljanai Zeneakadémia zeneelmélet-tanárát. Végül 2003-ban megírta a Dim nad vodo című művet orgonára, majd 2016-ban Simon Perčič karmester javaslatára megszületett a szimfonikus zenekari változat is. Ezt adja majd elő a Nova Filharmónia október elsején a Csabagyöngyében.

- A Deep Purple dallama egyszerű, de zeneileg lenyűgöző. A hard-rock stílust megalapozó szám három fő zenei ötletből épül fel, melyeket felhasználtam az új – egyébként klasszikus formák szerint felépülő – zeneműhöz – nyilatkozott korábban Misson. A Smoke on the Water címe tragikus történetet idéz. Egy nappal azelőtt, hogy a Deep Purple elkezdte volna rögzíteni új albumát Svájcban, Frank Zappa koncertjén kilőttek egy jelzőrakétát, és leégett az épület. A Deep Purple tagjai biztonságos távolból szemlélték a tó vize felett gomolygó füstöt.

A Deep Purple-számot Richard Strauss I. kürtversenye követi, amely szintén különleges.  Arra ugyanis bőven akad példa a zenetörténetben, hogy apa komponál zenét gyermekének. De hogy gyermek kürtversenyt írjon édesapjának – nos, valószínű, hogy csak a 20 esztendős Richard Straussnak jutott ez eszébe, aki hatévesen komponált (a hangjegyeket apja jegyezte le), s akinek műveit néhány évvel később már játszották – a zenekarban ott fújta apja is.

A szlovén Nova Filharmónia Liszt Ferenc II. magyar rapszódiájával folytatja majd a hangversenyt, majd Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című zongoraműve következik, amelyben a zeneszerző korán meghalt festő-barátjának, Viktor Hartmann-nak állított emléket úgy, hogy tizenegy képet zenésített meg.

Az előadást mindössze kétszer láthatja a közönség, pénteken a Müpa-ban és vasárnap Békéscsabán, illetve azt is tudni kell, hogy a szlovén zenekart egy busznyi rajongója is elkíséri a békési megyeszékhelyre. A koncertre jegyek válthatók a Filharmónia jegyirodájában és a koncert előtt a helyszínen.

 

Forrás: Filharmónia Magyarország Nkft.

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL