– Harmadik alkalommal rendezik meg Kenderföldi Családi Pikniket, azaz a KeCsaP-ot. Mit foglal önmagában ez a nap?
– Ez egy fesztivál hangulatú családi nap, amely egy hatalmas parkban, egy óriási zöld területen zajlik, rengeteg programmal. Itt – úgy gondolom – minden látogató megtalálja magának az őt érdeklő elfoglaltságot, szórakozási lehetőséget. Már önmagában a park miatt is érdemes kijönni és tenni itt egy sétát. Viszont ez a hatalmas zöld terület azt is lehetővé teszi, hogy ha az ember kihoz egy relax széket, egy plédet, akkor biztosan talál magának egy helyet, ahol tud pihenni, akár le is tud heveredni. Természetesen készülünk ülőhelyekkel, a vendéglátóhelyeken is le lehet majd ülni, elfogyasztani egy frissítő italt, vagy válogatni a széles választékkal rendelkező street food kínálatból.
– Ez a harmadik esemény, de volt egy év kihagyás, és az első piknik még máshol volt, bár továbbra is a kenderföldi területeken. Mi volt a váltás oka?
– Most is a Kenderföldek területén maradunk. Az első alkalom valóban egy másik helyszínen volt, a bányatavak környezetében. Ott jóval kisebb alapterületen, de ahhoz képest igen szép látogatószámmal zártuk már azt a napot is. Szerettük volna a programkínálatot kibővíteni, ehhez nagyobb területre volt szükség. Adott volt egy rendezvényház (a Sunflower rendezvényterem, Kígyósi út 176.), ahol most megtartjuk a pikniket. Már tavaly is minden várakozásunkat felülmúlta a látogatószám, bízunk benne, hogy azt minimum sikerül hozni, és akár még több embert is sikerül kivonzani idén erre a rendezvényre.
– Mi nyom nagyobbat a latban? Az, hogy kenderföldeki, vagy az, hogy családi program? Kiket vártok, kikre számítatok?
– A Kenderföldi Családi Piknik is jelzi azt, hogy várjuk a kenderföldieket, az itt élőket nagy szeretettel, hiszen ez egy nagyon jó közösség. Emellett ez egy teljesen nyílt, városi szintű rendezvény, tehát mindenkit szeretettel hívunk és várunk Békéscsabáról és Békéscsaba vonzáskörzetéből.
– Milyen programok lesznek a pikniken?
– A tavaly nagy sikert aratott, gyerekek által közkedvelt programokat idén is megtartjuk, lesz játszóház, kézműveskedés, arcfestés, csillámtetoválás, ugrálóvár, de idén nagyobb ugrálóvárral készülünk, mint tavaly. Lesz helyi termelői- és kézműves vásár, lovaglási lehetőség, sétakocsikázás, airsoft bemutató, célzott lövési lehetőség, de a különleges járművek bemutatója sem marad el. Illetve amivel még bővül a kínálat, hogy most az egyik sportáruház is kitelepül. Lesz 4 állomás, 4 különböző sportot lehet kipróbálni, lehet pecséteket gyűjtögetni. Ha valaki végigjárja ezt a 4 állomást, összegyűjt 4 pecsétet, akkor bónuszpontokat is kaphat majd az áruházi hűségkártyájára. A belépés díjtalan, viszont érkezéskor érdemes regisztrálni, aki ezt megteszi, karszalagot kap és nyerhet is.
Tavaly délutáni időpontban kezdtünk, most hosszabb, egész napos lesz a rendezvény: 11 órától várjuk az érdeklődőket egészen estig. Este pedig 3 koncerttel készülünk, 3 ismert helyi előadó lép fel, a Chained Acoustic formáció, Lackás és Molnár Sanyi, utóbbi egyébként a házigazdája, műsorvezetője is lesz a rendezvénynek.
– Néhány éve jött létre a Kenderföldek Egyesület. Már az induláskor fontos volt számotokra, hogy legyen valamilyen közösségépítő program?
– 2021-ben alakult meg az egyesületünk, és igen, már az alapításnál is a tagok célja volt, hogy létrehozhassunk egy közösségépítő rendezvényt. Ez kicsiből indulva most már kinőtte magát egy nagyobb szintre, aminek nagyon örülünk, és amit sikerként könyvelünk el. A piknikről eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Persze egy ilyen rendezvénnyel együtt jár, hogy mindig tapasztal is az ember a megvalósítás után, és finomhangolások nyilván szükségesek
– Akkor tehát május 24-én ismét jön a Kenderföldi Családi Piknik.
– Igen, május 24-én, szombaton 11 órától 20 óráig várunk mindenkit szeretettel.
Bővebb információ és a részletes program a Kenderföldek - Békéscsaba Facebook oldalon találhatók.