Cselgáncs: Japán-magyar ifjúsági csapattalálkozónak ad otthont Békéscsaba

2018. március 29. 09:16 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Magyarországon először Békéscsabán rendeznek japán-magyar ifjúsági cselgáncs csapat-találkozót. A novemberi sporteseményen a két nemzet ifjúsági válogatottai mérik össze erejüket - erről kedden tartott sajtótájékoztatót a Magyar Judo Szövetség elnöke. Dr. Tóth László kiemelte: a rendezvény azért jelentős, mert a verseny előtt a két ifjúsági válogatott tagjai és a Békés megyei sportolók két napos közös edzőtáborban vehetnek részt, ami elősegíti a magyar fiatalok fejlődését is.

Magyarországon egyedülállónak nevezte Gyáni János, a Békés Megyei Kano Judo Szövetség elnöke, azt a nemzetközi sporteseményt, amelynek novemberben ad otthont Békéscsaba.

– Megkapjuk azt a lehetőséget november 24-én, hogy létrejöhessen egy Japán-Magyarország csapattalálkozó itt, Békéscsabán, ami népszerűsítheti a sportágunkat ebben a régióban - emelte ki Gyáni János.

A nemzetközi ifjúsági cselgáncs csapattalálkozó előkészületeiről kedden tartottak sajtótájékoztatót a CsabaParkban.

– A dzsúdó japán eredetű, így ez az esemény a sportág gyökereit hozza el Békéscsabára. Szerintem arra mindenki felkapja a fejét, hogy egy ilyen rangos esemény lesz a városban - hangsúlyozta Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere.

Az eseményen a Magyar Judo Szövetség elnöke felkérte Herczeg Tamás szociális tanácsnokot a magyar-japán csapattalálkozó, és a hozzá kapcsolódó rendezvények fővédnökének.

– Egy hétfős japán válogatott érkezik Békéscsabára, és egyrészt lesz egy verseny, amikor összemérik a tudásukat a magyar ifjúsági versenyzőkkel. Emellett egy kétnapos edzőtábor ad majd lehetőséget, hogy a helyiek a világ legjobbjaival gyakorolhassanak - mondta el Herczeg Tamás.

Magyarországon először rendeznek ifjúsági japán-magyar cselgáncs csapat-találkozót. 

– Mi az alapoktól kezdve építjük fel az utánpótlás rendszerünket, és nagyon fontos, hogy a 15-17 éves korosztály olyan versenyzési lehetőséget kapjon, mint amilyen ez a csapattalálkozó. A japán fiatalok - mint ahogy a felnőttek is - a világon a legjobbak, és úgy gondolom, ha velük együtt edzenek és versenyeznek a mai fiataljaink, az segítheti a fejlődésüket - emelte ki Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke.

A két nemzeti szövetség együttműködésének köszönhetően már tavaly részt vett három Békés megyei fiatal egy négyhetes edzőtáborban Japánban, és erre a békéscsabai versenyzőknek idén nyáron is lehetősége lesz.

 

További programok »

FEL