Csak a győzelem számít – ötmeccses párharcban juthat négy közé a BRSE

2024. március 5. 17:22 | Kovács Dávid

A Swietelsky-Békéscsaba 2012 óta minden szezonban bejutott a legjobb négy közé – kivéve a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt 2019/20-as idényt – ezt a sorozatot pedig idén is folytatni szeretné! Ehhez idén egy öt mérkőzésből álló negyeddöntőt kell megnyernie és a harmadszor is le kell győznie hazai pályán az Újpest együttesét. A találkozó szerdán 18 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.

A BRSE mozgalmas napokon van túl, hiszen az UTE elleni múlt szerdai vereséget követően megfiatalított csapattal vett részt a MEVZA-kupa négyes döntőjében, ahol végül két vereséggel a negyedik helyen végzett. Az együttes első számú célja ugyanis az, hogy előbb kiharcolja az elődöntős szereplést a bajnokságban, majd felvegye a kesztyűt a címvédő Vasassal a szombati kupadöntőben.

A csabai csapatból Dominika Strumilo korábbi boka-, Miroslava Paskova pedig izomsérülése után sem volt még 100 százalékos az elmúlt hetekben, de a két kulcsjátékos jó teljesítményére is szüksége lesz az ötszörös bajnoknak a sikerhez.

– Fontosnak tartom, hogy az első ponttól kezdve ott legyünk fejben és azt csináljuk, amit tudunk. Igazi csapatként kell működni és élvezni a játékot. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy győztesként jöjjünk le a pályáról. Hiszek a csapatban, tudom, hogy meg tudjuk és meg is fogjuk csinálni. Sokat jelent, hogy itthon, a szurkolóink előtt játszhatjuk az 5. mérkőzést, ez plusz erőt ad számunkra, ezúton is arra kérek mindenkit, jöjjön és mutassuk meg együtt, hogy milyen az igazi csabai oroszlánbarlang – fogalmazott Bodnár Dorottya, a BRSE centere a klub közösségi oldalán.

Az UTE válogatott feladója, Boskó Ágnes térdszalag- és porcsérülést szenvedett a két csapat legutóbbi, békéscsabai mérkőzésén és hosszú kihagyás vár rá, helyette múlt szerdán a 19 éves Butor Anna volt a második számú irányító a kubai Gretell Moreno mögött. A fővárosiak ebben a szezonban mindhárom mérkőzésüket elveszítették a városi sportcsarnokban, a bravúros továbbjutáshoz pedig szükségük lenne egy idegenbeli diadalra.

A találkozó szerdán 18 órakor kezdődik, a két játékvezető Tillmann Gyula és Árpás Krisztina lesz. Az összecsapást a Magyar Röplabda Szövetséggel együttműködésben élőben közvetítjük a legnagyobb videómegosztó oldalon, majd csütörtökön 21 órától felvételről (ismétlés pénteken 10.35-től) is megmutatjuk a 7.Tv-n!

 

NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ, ÖTÖDIK MÉRKŐZÉSEK

Március 5. (kedd)
MÁV Előre – Fatum-Nyíregyháza 3–1
A párharc végeredménye: 3–2 a MÁV Előre javára.

Március 6. (szerda)
18.00 Swietelsky-Békéscsaba – UTE
A párharc állása: 2–2.

 

A Vasas Óbuda és a Kaposvári NRC már bejutott az elődöntőbe, a DVTK és a Szent Benedek az 5-8. helyért játszik majd.

 

További programok »

FEL