Női röplabda Extraliga: Ismét kikapott a BRSE Újpesten – az ötödik meccs dönt

2024. február 28. 21:18 | behir.hu

A Swietelsky-Békéscsaba csapata a továbbjutás reményében lépett pályára Újpesten az Extraliga-negyeddöntő 4. mérkőzésén, a hazaiak pedig a szezonjukért harcoltak – eredményesen.

UTE–Swietelsky-Békéscsaba 3:0 (21, 19, 25)
Extraliga-negyeddöntő, 4. mérkőzés, Budapest. Vezette: Jámbor, Szarka.

UTE: Kindelan 15, Kilyénfalvi 1, Ambrosio 4, Moreno 10, Milanova 16, James 14. Csere: Baksa, Dömsödi (liberók), Sziládi, Szatmári. Vezetőedző: Horváth András.

Békéscsaba: Kotormán 1, Strumilo 8, Stepanenko 8, Bodnár 4, Pintér 11, Paskova 8. Csere: Molcsányi (libero), Aydinogullari, Glemboczki 4, Kump, Becic. Vezetőedző: Tóth Gábor.

A három győzelemig tartó párharc állása: 2–2.

A Békéscsaba jobban rajtolt, mint a negyedik kerületiek, 3:5-ig tartották is a kétpontos előnyt. Ekkor viszont teljesen megálltak, az UTE sorozatban öt labdamenetet nyert és fordított, majd fokozatosan növelte a különbséget. A viharsarkiak pontatlanul támadtak, technikai hibákat is ejtettek és védekezésben sem voltak élesek. Tóth Gábor időkérésekkel és cserékkel is próbált lendületet adni a lányoknak, és ez be is jött, ugyanis a második timeout után megindultak. 14:10-ről kellett kapaszkodniuk és meg is tették, 15-nél utolérték a hazaiakat, majd egyből vissza is vették a vezetést. A hosszú labdamenetekkel viszont meggyűlt a bajuk és a fellángolásnak is véget vetett az UTE, időkérés után szinte egyből előzött és hárompontos fórral érkezett meg a hajrára. Ugyanennyi szettlabdát is szerzett az Újpest, és meg is csinálta az elsőt, egyúttal a vezetést is megszerezte.

A második játszma eleje hasonlított az előzőére: 0:3 után négy pont jött a házigazdától, a csabaiak pedig üldözhették őket. Nem volt képes komoly differenciát kialakítani az Újpest, a vendégek többször is kiegyenlítettek, de a vezetést nem tudták átvenni. 13:13-nál megtört a jég, de a vendégek csak pillanatokig élvezhették az előnyt, az UTE egyből visszavette a vezetést és el is kezdett távolodni. A végjátékra plusz néggyel fordultak rá a lila-fehérek, ahol aztán még egy lapáttal rá tudtak tenni, sőt szettlabdából már hat volt nekik, és az elsőt ki is használták egy rossz csabai feladásnak köszönhetően.

A harmadik etapban a kék-fehérek megint másolták az eddigi forgatókönyvet, a hárompontos előnyből gyorsan egypontos hátrány lett. Most viszont nem hagyták annyiban és hamar fordítottak, sőt ebben az időszakban folyamatosan tudták növelni az előnyüket. Hat egységgel is el tudtak lépni, de nem adta fel az UTE, elkezdett faragni a hátrányból és 17:17-nél egyenlített, Tóth Gábor időt kért. 19:19-nél kritikus maratoni labdamenetet nyertek meg az újpestiek, de hiába mentek el kettővel is, 22:24-nél már a Békéscsabának voltak játszmalabdái. Csakhogy ezeket hárították, majd meccslabdához jutottak, amit először Strumilo megoldott, ám jött egy hiba, ami újabb mérkőzéslabdát jelentett, és ezt egy blokkal meg is csinálták a hazaiak.

Az újabb 3–0-s hazai diadal azt jelenti, hogy ötödik mérkőzés dönt majd a továbbjutásról március 6-án Békéscsabán.

 

Így látták a vezetőedzők

 

Horváth András: Nagy dolog felállni egy Békéscsaba ellen úgy, hogy nem is egy sérülésünk volt az előző meccsen. Ma a szívünket-lelkünket kitettük és a lelátó is óriási segítséget adott, amikor megakadtunk. Békéscsabán nyerni nagyon-nagyon nehéz dolog, de meg kell próbálni.

Tóth Gábor: Sajnálom, hogy nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel, mert ez nagyban befolyásolhatja a szezon hátralevő részét is. Sajnos megint az történt, ami eddig már sokszor. Újra fel kell állnunk a padlóról.

 

 

Via

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL