Csak a csabai – Idén sem maradt el a kolbásztöltő verseny Jaminában

2025. november 8. 15:18 | Osgyán Ágnes

Hatodik alkalommal hívták életre a Jaminai Civil Kolbásztöltő Versenyt a Jaminai Közösségi Házban szombaton. Az idei évben 14 csapat nevezett a gasztronómiai megmérettetésre.

A rendezvény megnyitóján Nagy Ferenc alpolgármester verssel köszöntötte a civil szervezetek tagjait. Ezt követően a csapatok munkához is láttak, hogy időben elkészülljenek a kolbászok.

– A városrész életében kiemelten fontos szerepet tölt be a Jaminai Közösségi Ház, hiszen számos programnak, kiállításnak vagy akár szakkörnek ad otthont és a látogatók minden alkalommal élettel töltik meg. A mai nap a hagyományőrzésről szól és külön öröm, hogy több generáció dolgozik együtt az asztaloknál. A kolbásztöltés kiváló alkalommal arra, hogy összehozzuk a fiatalabb és az idősebb korosztályt, akik így tovább tudják adni a tudásukat – mondta el Ádám Pál önkormányzati képviselő. Hozzátette: a rendezvényt az önkormányzati képviselők egyéni keretükből támogatták.

A csapatok munkáját három főből álló zsűri értékelte, amelyet Ádám Pál és Nagy Ferenc mellett, Opauszki Zoltán önkormányzati képviselő alkotott.

– Ahogy az elmúlt években már megszokhatták a nevezők, idén is számos szempontot veszünk figyelembe az ételek értékelésekor – legyen szó akár a száraz- vagy sütnivaló kolbászról vagy a pogácsáról. Az ételek ízvilága, állaga mellett külön figyelmet fordítunk az asztal díszítésére és a csapatok öltözetére is. Én személy szerint kolbászból leginkább a szárazat kedvelem, abból is a vastag és enyhén csípős változatot, hiszen ez az, ami a leginkább csabai – osztotta meg Opauszki Zoltán a zsűrizéssel kapcsolatosan.

Pető Ibolya, a Jaminai Közösségi Ház vezetője felidézte: hét éve dolgozik Békéscsabán, majd amikor a kulturális intézmény kötelékébe került, akkor merült fel a kolbásztöltő verseny ötlete, hogy ezáltal megismerje a helyi hagyományokat és egy új közösségi eseménnyel gazdagodjon a városrész.

– A programra minden évben jaminai civil szervezetek jelentkezését várjuk. Ezeknek a túlnyomó többsége a közösségi házban működik, de akadnak olyanok is, amelyek az intézmény falain kívül tevékenykednek. Egy-egy nagyobb létszámú szervezet több csapatot is nevezett a versenyre, így az idei évben 14 társaság méri össze kolbászkészítő tudását – fogalmazott a tagintéznyém vezető.

Az Ízvadász főzőklub csapata a kezdetektől fogva jelen van a programon, így immár hatodik alkalommal nevezett a versenyre.

– Két csapattal neveztük a megmérettetésre. Mindig nagy örömmel érkezünk, hiszen nagyon jó a hangulat és fantasztikus érzés évről évre találkozni a többi civil szervezet tagjaival. Természetesen csabai kolbászt készítünk és hoztunk magunkkal különféle sós harapnivalókat is – mondta el Szatmáriné Priskin Anita a klub vezetője.

A jó hangulatról a szokásnak megfelelően a Strapce citerazenekar gondoskodott.

 

Galéria

További programok »

FEL