Gasztronómiai ínyencség a hídon túl: kolbásztöltő verseny Jaminában

2024. november 16. 12:12 | Fajó Attila

Szombaton rendezték meg a helyi civil szervezetek összefogásával az V. Jaminai Civil Kolbásztöltő Versenyt, amelyre hét szervezet tizenkét csapata nevezett be.

– A hídon túl kemény a kolbász – élcelődött egy éltes öreg úr, Kiszely András önkormányzati képviselő megnyitó beszéde közben az elhangzott kérdéssel kapcsolatosan, miszerint ha Békéscsaba a kolbász fővárosa, melyik településrészen készítik el legfinomabban ezt a tájegységre jellemző gasztronómiai ínyencséget.

A hangulat igazán remek volt az immár hagyománnyá váló Jaminai Civil Kolbásztöltő Versenyen, ami már ötödik alkalommal fogja egybe a helyieket, erősítve a közösséget és az identitásérzetet az összegyűltekben. A versenynek otthont adó Jaminai Közösségi Ház vezetője, Pető Ibolya úgy fogalmazott: itt már erős a kialakult kötődés, kapocs a helyiekben a település, a nemzetiségi értékek iránt. A rendezvény ezt a lendületet használja fel , amely kellemes időtöltést kínál az odérkező és a versenyre benevező civil szervezeteknek. 

A zsűri önkormányzati képviselőket tömörített magába így Ádám Pál, Opauszki Zoltán tanácsnokok és Nagy Ferenc alpolgármester is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. 

– Az a lényeg, hogy úgy csináljuk, ahogy gyerekkorunkban az asztal körül forgolódva őseinktől ellestük – nyilatkozza a kolbásztöltő hagyományáról Szolár György, a Strapce (azaz Szőlőfürt) citerazenekar képviseletében. – Ez évszázados hagyomány, adjuk tovább generációról generációra, nekem is két fiú unokám van, jövő héten disznót vágunk, kolbászt töltünk, nincs mese – fejezi bemondandóját, pontosabban mond még valamit a kakasokról, pajkosságról, nemiségről, de az már a nevetéstől és közben egyre erősödő citeraszótól, együtt énekelt népdallamoktól már nem hallatszik, vagy csak e cikk írója túl szemérmes

Galéria

További programok »

FEL