CsabaPark: Új épületek a második ütemben - mutatjuk, hol tart az építkezés

2018. augusztus 10. 12:41 | Mikóczy Erika

A tervnek megfelelően haladnak a CsabaPark második ütemében zajló fejlesztések, amelyek célja, hogy további elemekkel bővítsék a korábban megvalósított projekt fejlesztéseit, és kiaknázzák a parkerdő, mint fesztiválhelyszín lehetőségeit. A beruházás a turisztikai fejlesztési csomag részeként, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program  támogatásával valósul meg, több mint egymilliárd forint értékben. Galériánkban - a fenti kép jobb oldalán található nyílra kattintva - megnézhetik, hol tart most az építkezés

– Ez a projektcsomag három területet foglal magában. Az egyik a Körte sori fogadóépület, itt egy több mint 365 négyzetméter alapterületű, konferenciaközpont illetve bormúzeum funkciót betöltő épület készül, ahol a gyermekek foglalkoztatására alkalmas helyiségeket is kialakítanak. A másik az a látogatóközpont, amit a jelenlegi múzeum és étterem mellett építenek meg. Ez alkalmas lesz nagyobb konferenciaközpont céljaira, illetve a fesztiválhelyszín kiszolgálására is, hiszen a két végén jelentős számú vizesblokkot építünk ki. A harmadik terület, ami lényegében felöleli az egész projektet, az a közműfejlesztés: a parkolók, utak, gasztrosétányok, sétautak, nagyobb fesztiválok megrendezésére alkalmas sátorhelyek kiépítése – mondta el dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. cégvezetője, hozzátéve, hogy a CsabaPark bejáratánál készül egy nagy fakapu is.

 

Így néz ki most a Körte sori fogadóépület (fotó Kovács Dénes)

 

A második ütemű fejlesztésre épül rá a harmadik ütem, illetve a Modern Városok Program keretében megvalósuló projekt is, ami aktív turisztikai és rekreációs elemeket tartalmaz. Ennek keretében készül majd egy több mint 4 kilométer hosszú rekortán futópálya, megvalósul a játszótéri elemek jelentős fejlesztése, a dombon egy csúszdaparkot létesítenek, a tavon pedig egy tószínpad kialakítását tervezik. Emellett további sétautak, gasztrosétányok készülnek, illetve egy kolbász formájú Dottó is közlekedik majd a CsabaPark területén.

 

 

További programok »

Önkormányzati hírek

Visszatekintő: Nagy Ferenc alpolgármester, képviselő, 10. vk. – Hajrá Békéscsaba

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban Nagy Ferenc alpolgármester beszámolóját olvashatják.
2024. április 13. 15:16
FEL