A nagy sikerű, a csabai árvizet bemutató részek után, 1922-ben a régi Csaba történeteivel ismertette meg olvasóit. A február 5-én induló sorozatban Kovács F. János gazda mesélt a városról gyerekeinek és unokáinak. Elbeszélését ott kezdte, amikor Csaba még jobbágyfalu volt, de őseink a „hatvanas (1860-as) években felépítették a mai nagy és szép községházát, aranyos nagy betűkkel kiíratták rá: Városháza”. Nagyon sokan csodálkoztak ezen és nem értették, hogy egy falu miért nevezteti így az egyik legfontosabb épületét.
A gyulaiak részéről az hangzott el, hogy a csabaiaknak csak „kívül címzett városuk” van, de belül „csak falu és kupaktanács” maradt. Őseink büszkén vágtak vissza nekik: „ha falu vagyunk is 38 000 lakossal, de a legnagyobb „falu" – az egész Európában – és ha tótok vagyunk is, még sem írattuk ki – mint a gyulaiak – svábosan „Városház" (Stadhaus), hanem magyarul: Városháza”.
Az akkor élt csabaiak arra is képesek voltak, hogy 1845-ben, három másik községgel együtt (Csongrád, Szentes, Szarvas) megválthassák magukat és szabad polgárokká váljanak. Már egy évvel korábban megindult az alkudozás az akkori földesurak és a csabai elöljárók között, és a legnagyobb vitát a közös legelők elkülönítése váltotta ki. Fábry véleménye ezzel kapcsolatban az volt, hogy „közös lónak turus a háta és azt is tudjuk, ha szegény ember összeáll egy gazdaggal, akkor mindig a szegény húzza a rövidebbet”. A megegyezés tehát nem ment könnyen, de végül a tárgyalások sikerre vezettek és 1845. október 24-én alá is írták a „barátságos örökváltsági szerződést”. A dokumentumot a csabaiak részéről Such János bíró, Milyo Mihály törvénybíró, Koricsánszky János és id. Petrovszky Mihály jegyzők, továbbá 14 elöljáró „és az összes jobbágyok képviseletében 88 jobbágy, in solidum vagyis egyik a másikért és mindnyája egyért jót állva” látták el kézjegyükkel. Hatalmas dolgot értek el elődeink, hiszen „saját tulajdonául tudhatta azt, amit addig – másnak szántott”.
A sorozat negyedik részéből az is kiderült, hogy óriási összeget kellett a csabai jobbágyoknak kifizetniük, és „,merész vállalkozás volt ez egy jobbágy falutól, igaz azonban – amint a szerződés is többszörösen kiemeli – hogy Csaba már akkor 24000 lelket számlált, de egy év alatt ilyen óriási nagy összeget sehogy sem izzadhatott ki”. Kölcsönt kellet tehát felvenniük, de az sem ment könnyen. (Folytatjuk.)
