A beharangozóban a szerzőt „a régi Csaba egyik legjobb ismerője és az elmúlt emberöltő történelmének avatott tollú ismerője” jelzőkkel illették, és biztatták az olvasókat arra, hogy keressék a lapban Fábry írásait.
Fábry sorozatának az első rész 1921. december 17-én jelent meg. Ebben azokat a napokat elevenítette fel, amikor a nagy árvíz elérte a várost. Mint írta, a legnagyobb gondot a márciusban hirtelen elolvadó hó és a tavaszi nagy esőzések jelentették. Emiatt „a Tisza ismét rakoncátlankodott, a Körösök felszínig megteltek, itt-ott már csak nyúlgátakkal voltak védhetők”. A Körös gátja nem bírta a nagy nyomást és Doboznál átszakadt, a víz pedig megállíthatatlanul hömpölygött Békéscsaba felé. Gerla, Póstelek, Nagyrét teljesen víz alá került, a házak nagy része összedőlt, az emberek menekültek. Az árvíz ereje sajnos nem csökkent, hiszen a hegyekben folyamatosan olvadt a hó, ami a víznek biztosított utánpótlást. A böjti nagy szelek sem segítettek, mert „viharosan kergették maguk előtt a szemmel be nem látható sík nagy tenger hullámait”. Csabán éjfélkor harangzúgásra riadtak az emberek, de mivel sehol sem látták a tűzvész nyomait, nem tudták mire véli a dolgot. A városházán és a „vészkongató toronynál” kaptak csak tájékoztatást arról, hogy árvíz fenyegeti a házakat.
Fábry írása szerint, mivel Csabán sosem volt még árvíz, nem nagyon értették a lakók, honnan került ide ennyi víz. Többen az Élővíz-csatornára gyanakodtak, de „ezt az ásott pocsolyát pedig, amelyik a városon keresztül kellemetlenkedik és bűzlik – ugy mondták – ezt még oldalszalonnákkal is fel tudjuk tartani, ha kell”.
A korszakban oldalszalonna volt bőven, de a problémát azzal nem lehetett megoldani. A „derék tótok” nekiálltak hát lapátolni a földet a víz elé, ebben segített nekik Sztraka Ernő, akit sokan csak „Macónak” hívtak. Több mint ezren dolgoztak a védművek kialakításán, férfiak, asszonyok és gyerekek is. A kezek nem lankadtak, mert folyamatos volt a biztatás: „Ludja Boží! nenahajfe sa! Ne hagyjátok magatokat! Csak erősen, csak lankadatlanul, ne csüggedjetek jó emberek, az Isten nem hagy el!”
Talán sikerült is volna így megállítani az árvizet, de ekkor az Élővíz-csatornán keresztül „melynek partjai nemcsak gyengéknek, de lassanként alacsonyaknak is bizonyultak” Gyula felől kezdett beáramlani az ár. (Folytatjuk.)
