Megalakult egy fürdőrészvénytársaság, melynek „agilis ügyvezető igazgatója”, Kovacsik János elkötelezett híve volt egy új és vonzó létesítmény megalkotásának. Sokan fáradoztak az ügyön, még a város is segített, de sok víz lefolyt az Élővíz-csatornán, mígnem „1922. március 28-án a részvénytársaság ki is adta vállalatba az Árpád-ligetben építendő nyári uszoda és homokfürdőt”. Persze mindez nem volt elég, mondogatták, hogy kell majd egy kádfürdő, sőt egy igazi gőzfürdő is Békéscsabára.
A gőzről Fábry Károlynak a csabai malom sorsa jutott eszébe, ezzel folytatta írását a Körösvidék hasábjain. 1853-ban Pain Antal kezdeményezésére jött létre az „első b.-csabai gőzmalom”, mely meg sem közelítette a későbbi malom nagyságát és a tulajdonosa sem nagyon törődött vele. Később Pain eladta azt „Epstein Lipót, Simon, Móritz és Lajosnak”. Nekik sem nagyon kellett, még a városnak is felajánlották megvételre, de a malom csak pusztult egészen 1872-ig. Ekkor ugyanis egy gyulai szappangyáros vette meg a malmot, őt Rosenthal Mártonnak hívták és országos rangra emelte azt.
A töretlen fejlődést 1915-ben egy robbanás hátráltatta, szegény csabaiak azt hitték, hogy ide is elért a Nagy Háború pusztítása. Szerencsére nem ez történt, hanem a malom „leégett, szörnyű tűz volt, két hétig folyton égett benne a sok felhalmozott gabona, liszt, néha óriási robbanásokkal, de hamvaiból Phönixként újra éledt s 5 emeletnyi magasra nőtt fel”.
Ez lett a legmagasabb gyár Békéscsabán, talán csak az Evangélikus Nagytemplom volt magasabb nála. Azonban a gőzmalom sikerével egyre csökkent a szélmalmok száma a városban. Sokan már nem emlékeztek rá, de „az utolsó szélmalom a Szarvasi-uton volt, a vasúti átjáró előtt balról, másik a Kigyósi-uton; voltak kün a tanyákon is szerte szórva”.
Mindent átvet a gőz, de vajon utána mi fog következni? – elmélkedett Fábry. Talán a villany? Vagy a „földmágnes”? Őseink még nem tudták. „Csak azt tudjuk, hogy a földben van egy ismeretlen nagy áram, egy hatalmas nagy erő, de még igába nem tudtuk fogni”.
Az utolsó, 30. részben, mely 1922. június 15-én jelent meg, Fábry Károly még az öregedésről fejtette ki gondolatait a szerző, a következő idézettel zárva írását: „Ej! Haj! Soh’se halunk meg!” (Vége.)
