Csabagyöngye Közösségi Gála – díjazták a kiemelkedő egyéneket és közösségeket

2018. január 22. 07:01 | Mikóczy Erika

A Csabagyöngye Kulturális Központ 2015-ben díjakat alapított az egységeikben kiemelkedő tevékenységet végző, az intézményt segítő személyek, közösségek szervezetek elismerésére. A díjakat – Stark Emlékérem, Csabagyöngye Közösségi Díj, Csabagyöngye Tisztelet Díj, Csabagyöngye Önkéntes Díj – vasárnap este a közösségi gála keretében adták át összesen tíz arra érdemes embernek és közösségnek.  

Elsőként Szente Béla, a kulturális központ igazgatója értékelte a mögöttük álló időszakot.  Kiemelte a 2017-es év legfontosabb történéseit, eseményeit, és beszámolt arról is, hogy december 16-án köszöntötte a Csabagyöngye az egymilliomodik látogatóját. Éves szinte a központ az intézményeivel együtt összesen mintegy háromszázezer látogatót fogad. A számok is bizonyítják tehát, hogy szükség van a Csabagyöngyére, amely a hozzá tartozó intézményekkel együtt a Békéscsabán és a környéken élők kulturális igényeit elégíti ki. Az igazgató hangsúlyozta, szeretnék a jövőben is megőrizni ezt a látogatottságot, fontos a szinten tartás, emellett otthonosságban és a kiszolgálás szintjében szeretnék fölülmúlni a 2017-es évet.

– Ami a közösségi gálát illeti, talán ez az egyik legfontosabb program számunkra, hiszen itt kicsit másként lehetünk együtt azokkal, akikkel nap mint nap találkozunk, és együtt dolgozunk. Ez az az alkalom, amikor a szervezők szeretnék megköszönni a közösségek munkáját, az együttműködést. Három évvel ezelőtt alapított díjakat a központ, amelyeket tudatosan a Csabagyöngye születésnapján adunk át – mondta Szente Béla.

Kiss Tibor alpolgármester beszélt arról, hogy Békéscsabán a költségvetésnek igen nagy része a nem kötelező feladatok ellátásának finanszírozására fordítódik.

– Ez több mint egymilliárd forint, ha az összes kulturális intézmény támogatását összeadjuk. Ha a lelkemre hallgatok, azt tudom mondani, hogy örülök neki, hiszen egy város hangulatát, egy város lelkét a kulturális életének a minősége adja meg. Nagyon fontos kiemelni, hogy a kulturális intézményeinkben  minőségi  munkát végeznek a kollégák és olyan programokat tudnak szervezni, ami bevonzza  a nézőközönséget és hallgatóságot, ráadásul ahol igazi közösségek találhatnak otthonra – fogalmazott Kiss Tibor.

Ezt követően Heczeg Tamás, a Csabagyöngye igazgatóhelyettese szólította a színpadra a díjazottakat, akiknek Szente Bélával együtt adták át az elismeréseket.

 

 

 

Csabagyöngye Önkéntes Díjat kapott Megyeri Ágnes és Medovarszki János
 

Megyeri Ágnes a MOZDULJ MEG! Baráti Társaság alapítója, programszervezője. Az akciót 5 éve indította el a mozgás népszerűsítéséért. Ágnesnek a társaság keretein belül szervezett programokon több ezer embert sikerült megmozgatnia, de volt olyan alkalom is, amely a közös fogyást tűzte ki célul. Különösen fontosnak tartja, hogy minden korosztály sportoljon, így több alkalommal szervezett programot különböző óvodai és iskolai rendezvényeken. Vezetésével rendszeresek a kirándulások is. Évente megrendezik például az éjszakai Wenckheim túrát, de Ágnes aktívan tevékenykedik a Télűző Maskarás Felvonulás szervezésében is.

A MOZDULJ MEG! közösségbe több alkalommal hívott meg sportolókat vendégelőadóként a Jaminai Közösségi Házba. Vezetésével a társaság tagjai rendszeresen segítik a közösségi házban zajló programok megvalósítását önkéntes munkájukkal.

 

Medovarszki János az Arany János Művelődési Ház munkájának kiemelkedő segítője, a Megyeri íjászkör vezetője, melyet Lengyel Balázzsal közösen építenek, fejlesztenek. A nemezelő klub és az Arany János Színkör oszlopos tagja. 2017-ben Szabó Bakterként is megismerhette a közönség a Meghalsz banya! című amatőr előadásban.

Az Arany János Művelődési Ház számos rendezvényén közreműködik önkéntesként, például az éves rendszerességgel jelentkező avar kiállításon. A Tűz-kör Egyesülettel közös rendhagyó történelemóra sorozatban és a Kárpát-medencei Fazekas Találkozó megvalósításában szintén jelentős szerepet vállal. A Mezőmegyeri Kézműves Faluért Egyesület vezetőségi tagjaként, valamint a Tűz-kör Közhasznú Kulturális Egyesület tagjaként a civil szervezetek munkáját is segíti. 2017-ben a Mezőmegyeri Kézműves Falu alkotótáborának megvalósításában fafaragóként és nemezesként tanította az ifjabb korosztályt a kézműves mesterségekre.

 

Csabagyöngye Tisztelet Díjat vehetett át Baráthné Kutasi Györgyi

 

Baráthné Kutasi Györgyi pedagógusi pályáját Békéscsabán, az akkori József Attila Általános Iskolában kezdte, ahol a gyermekek és szüleik hamar szívükbe zárták.  A Lencsési Közösségi Házban 2007 óta működik vezetésével az angol nyelvi előkészítő tanfolyam általános iskolások számára. Azóta indított már szakkört óvodásoknak, melynek speciális tantervét ő maga állította össze. A tanárnő 2011-től folyamatosan indít tanfolyamokat felnőttek részére is. A kezdő, újrakezdő, középszintű képzések célja, hogy részvevői nyelvvizsgát szerezzenek. A képzések mellett egy-egy program erejéig önkéntesként is segíti az intézmény tevékenységét. Több mint egy évtizede teljes odaadással, empátiával, igényességgel és példás felkészültséggel végzi munkáját a Lencsési Közösségi Házban.

 

Csabagyöngye Közösségi Díjat kapott a Calandrella Kamarakórus, a Mezőmegyeri Biliárd klub és a Baba-Mama Klub

 

A Calandrella Kamarakórus 2008-ban Kutyejné Ablonczy Katalin zenepedagógus, karvezető szakmai irányításával alakult meg az akkori ifjúsági ház védőszárnyai alatt. Latin eredetű nevét a Békéscsabán is őshonos énekesmadárról, a sziki pacsirtáról kapta. Bemutatkozásaik alkalmával legfőbb céljuk a nagyközönség zenei műveltségének gyarapítása, sokszínű repertoárjuk révén az igényes szórakoztatás. A kórus életében mérföldkövet jelentett, hogy már 2010-ben, másfél éves működés eredményeként „arany dicsérettel” országos minősítést szereztek.

2016-ban a Calandrella az „Éneklő Magyarország” rendszerében megszerezte a legmagasabb hivatalos kategória-kvalifikációt, a „Hangversenykórus” címet, mely az ország legkiválóbb énekkarainak védjegye. Az idén 10 éves énekegyüttes sikereihez a színvonalas hangszeres zenei kíséret is hozzájárult, produkcióikban rendszeresen közreműködnek Gál Csaba és Rázga Áron művésztanárok, valamint a Békés Megyei Príma-díjas Alföld Quartet vonósai. 2017-ben tematikus hangverseny programmal készültek a „Reformáció 500” programsorozatához kapcsolódóan. Megtisztelő felkérésnek tettek eleget azzal, hogy a magyar állam központi reformációi ünnepségének összkarában énekeltek. Művészeti vezetőjük és karnagyuk: Kutyejné Ablonczy Katalin.

 

A Mezőmegyeri Biliárd klub az Arany János Művelődési Ház egyik legrégebben tevékenykedő csoportja, immár 22 éve működik. A hagyományos magyar biliárdot népszerűsítik, hetente két alkalommal gyűlnek össze a művelődési ház pinceklubjában. A játék két asztalon folyik. A klubtagok száma évenként változó, általában 25 fő körül mozog. A mezőmegyerieken kívül jelentős számú békéscsabai tagja is van a közösségnek. A csoport 2005 óta klub formában tevékenykedik.

Évente több alkalommal versenyt rendeznek vendégül látva a kamuti vagy újkígyósi testvérklubok játékosait. A klub vezetője - szinte a kezdetektől - Laczó Pál, aki nagy lelkesedéssel szervezi a biliárdversenyeket és a klub életéhez kapcsolódó rendezvényeket.

 

A Lencsési Közösségi Ház Baba-Mama Klubja két, a lakótelepen élő anyuka, Sztrungáné dr. Tóth Tünde és Kovács Gabriella kezdeményezésére jött létre 1993-ban. Az induláskor mintegy 15 anyuka csatlakozott és kapcsolódott be kisgyermekével a foglalkozásokba. A klub célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen a szülőknek a kapcsolatteremtésre, a tapasztalatcserére, és hogy szakemberek bevonásával minél több információt kapjanak a szülők, melyeket hasznosítani tudnak gyermekük testi, lelki és szellemi nevelésében. Ennek megfelelően a klubnak számos szakember volt vendége az elmúlt 25 évben.  Apák napja, Baba-Mama Napok, a nagy ünnepkörökhöz kapcsolódóan rendhagyó foglalkozások, valamint játszóházak színesítik a csoport életét. A Lencsési Közösségi Ház Baba-Mama klubját az elmúlt 25 évben négyen vezették: Sztrungáné dr. Tóth Tünde, Kovács Gabriella, Sicz Judit és Diószeginé Farkas Viktória.

 

Stark Emlékérmet vehetett át Baji Miklós Zoltán, Ölyüs Imréné, Rázga Józsefné és dr. Vitaszek Lászlóné

 

Baji Miklós Zoltán, művésznevén BMZ, performer, szobrász, festő, grafikus. A művész első képét 1987-ben állították ki a Békési Művésztelepen; munkái a világ számos pontján megtekinthetők. Idővel egyre inkább az ősi magyar motívumok és a sámán-szertatások kerültek művészete fókuszába. Nevéhez fűződik a békéscsabai Csalánleves intermediális művészeti fesztivál-sorozat, valamint az Oriens ’92 és ’95 Nemzetközi Performance Fesztiváljai is. Életműve folyamatosan megújuló, technikailag sokrétű, mindig tartogat valami újdonságot a közönségnek.

Baji Miklós Zoltán kiemelt figyelmet szentel a fiatal korosztály művészeti nevelésének. Évek óta töretlen népszerűségnek örvend a KisFestők Gyermek Képzőművészeti Szakkör, melynek a Munkácsy Emlékház ad otthont heti rendszerességgel. A délutáni foglalkozások az egykor Vágréti János festőművész által életre hívott legendás gyermekfoglalkozások pedagógiai szemléletét viszik tovább, élesztik újjá. Legfőbb célja ezeknek a délutánoknak, hogy a gyermekek megtapasztalják a szabad alkotás örömét. Munkája eredményességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az itt készült alkotások rendre sikeresen szerepelnek városi és országos rajzpályázatokon egyaránt. A legifjabb korosztály művészeti nevelését a Csabagyöngye Kulturális Központban működő Baba-Art foglalkozásokon alapozza meg a képzőművész. Az intézmény második emeletén tekinthetők meg BMZ munkái, és itt található az egykori Ifjúsági Ház hangulatát idéző, Csillagfolyosó című alkotása.

 

Ölyüs Imréné az Őszidő Nyugdíjas Klub alapítói között volt 1983-ban még aktív dolgozóként. Ica néni azóta is, immár 35 éve, fáradhatatlan lelkesedéssel tevékenykedik a klub életében. A közösség fennmaradása is neki köszönhető, mivel 15 évvel ezelőtt a Békési Úti Közösségi Házakban talált új otthont a Nyugdíjas Klub számára. A közösség azóta is a Meseházban tartja foglalkozásait havi rendszerességgel. Ölyüs Imréné 1995-ben megalakította a Csaba Pávakört, mely nótás kedvű nyugdíjasok számára nyújt heti rendszerességgel elfoglaltságot. Csoportjukban sok a magányos ember, néhányuknak csak a heti egyszeri próba jelent közösségi programot. A fellépéseket, kirándulásokat ünnepként éli meg a Pávakör. Ica néni kreatív és határozott személyiség. Mindent megtesz a közösségért, környezete megbecsülése inspirálja tevékenységét, évtizedek óta hajtómotorja csoportjainak.

 

Rázga Józsefné férjével, Rázga Józseffel 1976-ban költözött Békéscsabára. Három kórusban segítette szólamvezetőként férje munkáját, a Bartók Béla Vegyeskarban, amelynek később karnagya is volt, a gyulai Erkel Ferenc Vegyeskarban, valamint a Zeneművészeti Szakközépiskola Bartók Béla leánykarában.

2006-ban alapította a Chopin Vegyeskart a Magyar-Lengyel Kulturális Egyesület támogatásával. A kórusnak több emlékezetes fellépése volt az elmúlt tizenegy év folyamán. Vezetése alatt több minősítő hangversenyen, országos és nemzetközi versenyen mérettették meg magukat, melyből több alkalommal arany minősítést szerzett a kar. Rázga Józsefné 2017-ig vezette a Chopin kórust, kitartása és szakmai hozzáértése nagyban hozzájárult a közösség sikeres működéséhez, eredményeinek eléréséhez.

 

Dr. Vitaszek Lászlóné Szentiványi Marianna Anna gyógytornász nyugdíjba vonulását követően kereste meg Takács Pétert, a Lencsési Közösségi Ház vezetőjét. Ekkor elindult az egészségmegőrző torna 40 éven felülieknek, majd a baba-mama torna és az intim torna tanfolyam. Jelenleg hat különböző csoport foglalkozásait vezeti a közösségi házban, munkáját nagyfokú szakmai felkészültséggel látja el. Tevékenységével a szó legnemesebb értelmében szolgálja elsősorban a Lencsési lakótelepen élők egészségmegőrzését, komoly segítséget nyújt a kismamáknak a szülésre való felkészüléshez, majd a baba-mama torna keretében a kisgyermekek mozgáskultúrájának kialakulásához, a közösséghez szoktatásukhoz. Dr. Vitaszek Lászlóné emellett aktív tagja a közösségi ház nyugdíjas klubjának és önkéntesként is közreműködik az intézmény programjain.

 

A közösségi gálán a díjak átadása után Zséda szórakoztatta a közönséget.

 

További programok »

FEL