A csabai alagút (ismert nevén: Csalag út) szellőzőjének ásásakor, 6 méteres mélységben egy vastag, az egykori Ős-Tiszához tartozó hordalékréteg került elő, melyből több csontlelet is napvilágot látott. A fosszíliák túlnyomó többsége az előzetes vizsgálatok alapján ősbölényekhez (archaeologicus iocus) tartozhat. A magas talajvízből azonban egy neandervölgyi ember (homo sapiens neanderthalensis), majdnem teljesen ép csontváza is előkerült, illetve néhány hozzá tartozó, főképp szerves anyagból készült őskori szerszám is. Egy-egy bükk-, illetve tölgyfából készült lándzsa és egy akácnyelű pattintott kőbalta is a felszereléséhez tartozott. Deréktájékán egy nyírfakéregből készült dobozra is rábukkantak, melyben még az étel is megmaradt, köszönhetően a nedves, reduktív közegnek. Az előzetes elemzések kimutatták, hogy apróra vágott bölényhúst és – zsírt, összezúzott, fehér gumós gyökeret és más apróra őrölt növényeket tartalmazott az étel, melyet a térségben igen gyakori, és évezredekkel később nagy állományokban „zsírállatként” tenyésztett ős-rénszarvas vékonybelébe töltöttek.
Hasonló ételt (kolbikánt) a síksági észak-amerikai indiánok készítenek. Közülük is a feketelábúak – nevüket azért kapták, mert átkeltek a leégett prérin – és a barnalábúak – harcosaik csekély bátorságáért kapták nevüket – készítik a leghíresebb kolbikánt.
A radiokarbonát elemzések szerint több mint 300.000 éves leletek kerültek elő az építkezésen.
Békéscsabán nem ez az első őskőkori lelet, hasonló neandervölgyi maradványok az 1970-es években kerültek elő, a Lencsési-lakótelep tervezett mélygarázsainak próbaásása során. Az ekkor előkerült csontok kb. 150.000 évesek és mintegy 4 méteres mélységből származnak. A további feltárások sajnos elmaradtak, ugyanis a mélygarázsokat a magas talajvízszint, illetve az itt élő közismert, őshonos és veszélyeztetett barlangi vakgőték (amphibia lenchesis) miatt nem építették meg.
1913-ban a csabai hadikikötő ásásakor is régi csontvázra bukkantak a kubikosok, melyet kb. 70.000 évesre becsültek a jelenlévő munkások. Utóbbi maradványok azonban nem a neandervölgyiekhez tartoznak, hanem a Cro Magnon-i, modern emberhez. A további kutatások itt sem folytak, mivel az I. világháború folytán törölték a katonai beruházást.
A Munkácsy Mihály Múzeum felvette a kapcsolatot a legjobb ősi DNS-t kutató egyetemmel, az Orleans-i Jeanne D’Arc Université-val. Prof. Yvette Sufflet elemezte a két neandervölgyi mitokondriális DNS-ét és eredményei szerint rokonságban álltak egymással, sőt a Lencsésin talált egyed az egyik, erősen oldalági leszármazottja a most megtalált neandervölgyinek. A további vizsgálatok, melyet Prof. Hubert Vignac végzett, kiderítették, hogy a hadikikötőben talált Cro Magnon-i maradványok is rokoníthatók a neanderölgyiekkel. Ráadásul a csabai, ismeretlen helyen lévő középkori temető csontmaradványainak DNS-e is rokonságot mutat ezekkel a leletekkel, így Békéscsaba története kitolható 300.000 évig. Ezen és a Csabensis sikerén felbuzdulva, a Munkácsy Mihály Múzeum új kiadványt készít, „Csabensis 2., 300.000” címmel, melyben 300.000 rövid cikkben ismertetik Békéscsaba még gazdagabb múltját. Egyelőre az előkészítő munkák zajlanak, azonban néhány témát már megismerhetünk: Mi köze Szép Helénának Békéscsabához?, Mi volt Csaba római neve?, ., Csabai gepidák és a bizánci piac.
A tervezett kötet méreteinél fogva egy sajátos Guiness-rekordra is igényt tart. A leendő kötet ugyanis lapjára állítva egy átlagos csabai férfi testmagasságának fog megfelelni, ennél fogva egy egész polcot, de legalábbis kanapét képes lesz önmagában elfoglalni. A kivitelezés könyvkötészeti bravúrja mögött a könyv gerincének gumírozása áll.
A 300.000 tömör, lényegre törő cikk kivitelezését a múzeum szabályos ütemtervhez igazította, mely alapján a kötet biztosan minden csabai számára elérhető lesz a következő évezred küszöbére.
