A Fenntartható Térségért Alapítvány és Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzata szervezésében hétfőn délután négy órától bolondbringák várták az érdeklődőket, akik a legkacifántosabban átalakított kerékpárokon „szerencséskedhettek”, amihez BIGMAN DJ szolgáltatta a jó hangulatot.
Versenykerékpár szimulátoron mindenki kipróbálhatta, hogy milyen például a Tour de France-on tekerni. Eközben bringás ügyességi versenyek zajlottak, és már ment az „én és a biciklim - kerékpár-szépségverseny” is.

Öt órától moci, futóbicó és rollerversenyek résztvevői álltak rajtvonalhoz. Itt kettőtől nyolcéves korig 30 méteres távon gyorsasági versenyek zajlottak és senki nem maradt ajándék nélkül, a legjobbakat pedig külön elismerték.
Hat órakor pedig jött a főszám, a Critical Mass, ahol elkészült a szokásos bringaemelős fotó, majd gyorsan, közösen le is tekertek több mint 4 kilométert, a cél pedig az volt, hogy közösségben, együtt mutassák meg: „Békéscsaba a kerékpárosok városa!”

Gyebnár Péter, a Fenntartható Térségért Alapítvány elnöke azt emelte ki, hogy az ilyen alkalmakon rendkívül fontos a közösségi élmény és az, hogy mindenki meglássa a szépséget a kerékpározásban, ami a legfenntarthatóbb közlekedési módok egyike. Az elnök hangsúlyozta, hogy Békéscsabán lehet biciklizni, hiszen minden tekintetben alkalmas rá a város, ezt pedig szeretnék megmutatni a legfiatalabb korosztálynak és természetesen a szüleiknek is.