Mint arról korábban beszámoltunk, idén is rendkívül népszerű volt a Békéscsabai Városi Jótékonysági Bál, amelyre már hetekkel a rendezvény előtt elfogytak a jegyek. Az esten először a Vox Violin Duó adta az aláfestő zenét, azután sztárvendégként Vastag Csaba varázsolt különleges hangulatot, majd az esemény további részében a Mediterrán zenekar szórakoztatta a megjelenteket. Amellett, hogy ez az alkalom lehetőséget nyújtott a kikapcsolódásra, a találkozásokra, kötetlen beszélgetésekre, a támogatóknak és a résztvevőknek köszönhetően a jótékonysági célját is maximálisan elérte.
Szarvas Péter kiemelte, hogy a báli hangulat idén is jól ötvöződött a segítségnyújtással és az adományozással: a város egyik különleges értéke a Békéscsabai SOS Telefonos Lelkisegély Szolgálat, és most ezt a közösséget támogatták a résztvevők.
– Örömmel számolhatunk be arról, hogy a bál sikeres volt, rekord közeli összeg, 2 660 000 forint gyűlt össze a szolgálat részére, amelyet jelképesen át is adtam vezetőjüknek, dr. Uvardi Lászlónak. Ezúton is köszönöm a békéscsabai, jószívű, segítőkész adományozóknak a támogatást. Azoknak, akik részt vettek a bálon, és azoknak is, akik más formában segítettek ennek a nemes célnak az elérésben – fogalmazott a városvezető, hozzátéve, hogy Békéscsaba e tekintetben ismét jelesre vizsgázott.
A polgármester emlékezetett arra, hogy ha a város múltjába visszatekintünk, láthatjuk, hogy az evangélikus nagytemplom, vagy a Jókai színház építése, valamint az egytornyú katolikus templomunk átépítése kéttornyúvá is úgy valósult meg, hogy az akkori polgárság önzetlenül segített az adományaival.
– Városunk történelme során mindig is jellemző volt, hogy kisebb vagy nagyobb célokért össze tudnak fogni a csabaiak. Nagyon fontos, hogy olyan célokat tűzzünk ki, amelyek több ember figyelmét felkeltik, illetve ha egy közösséget támogatunk – mint jelen esetben – akkor mutassuk be annak a tevékenységét. Annak ellenére, hogy a telefonos szolgálat anonim, a működése egyáltalán nem ismeretlen Békéscsabán. Mindenki tudja, hogy kiváló munkát végeznek, évente 12 ezer adekvát hívás fut be hozzájuk, és sokat segítenek azoknak, akik mentsvárat keresnek, krízishelyzetben fordulnak hozzájuk. Bonyolult élethelyzetek kell megoldaniuk, és mindezt csendben, nagy szakértelemmel, térítésmentesen teszik, immár 36 éve – jegyezte meg Szarvas Péter.
Dr. Udvardi László elmondta, hogy Békéscsabán több mint 40 önkéntes és állandó munkatárs dolgozik. Fő feladatuk az öngyilkosságok megelőzése, de bármilyen problémával fordulhatnak hozzájuk. Számuk, a 116-123 éjjel-nappal ingyenesen hívható. Az az összeg, amelyet a bálnak köszönhetően kapnak, körülbelül a lelkisegély szolgálatuk központi, éves támogatásának a duplája. Kiemelte, hogy hálásak az önkormányzatnak azért, mert most ők lettek a kedvezményezettek, és azért is, mert a város folyamatosan segíti őket, hogy fenn tudják tartani a 24 órás ügyeletet (ilyenből csak kettő működik az országban).
– A támogatást egyrészt az önkéntesek képzésére használjuk majd fel, hisz nagy az igény arra, hogy szakmailag fejlődjenek, kellő önismerettel rendelkezzenek, de igyekszünk helyet szorítani a rekreációra, közösségépítésre is. Az önkéntesektől nagyon sokat kíván ez a munka, szeretnénk, ha vissza tudnának töltődni is – fogalmazott dr. Udvardi László.
A Békéscsabai SOS Telefonos Lelkisegély Szolgálat évente szervez képzéseket önkénteseknek, így tudják biztosítani, hogy mindig legyen elegendő ember, aki felveszi a telefont, és segítőként áll azokhoz, akik a szolgálathoz fordulnak.
